RETRO RÁDIÓ

Újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2023. 07. 01. 10:45

Magyarország Kormánya a háború és infláció sújtotta időkben is azon volt, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a jól megérdemelt elismerést mind társadalmi, mind anyagi téren.

Július 1-jétől közel 900 millió forintot fordítanak a szociális ágazatban dolgozó ápolók illetményének emelésére. Ez azt jelenti, hogy 18 százalékkal nő az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be Facebook oldalán Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

"Köszöntjük az egészségügyi és az egészségügyben dolgozókat! Magyarország Kormánya azon dolgozik, hogy háborús időkben is megőrizze a juttatásaikat. Hamarosan újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére. Hálásak vagyunk áldozatos munkájukért!" - írta Nyitrai Zsolt.

Július elseje minden évben a magyar egészségügy ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. A Semmelweis napi ünnepségen az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájáért mondunk köszönetet, akik egész évben értünk, az életünkért, az egészségünkért dolgoznak. Magyarország Kormánya a háború és infláció sújtotta időkben is azon volt, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a jól megérdemelt elismerést mind társadalmi, mind anyagi téren. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.