RETRO RÁDIÓ

Fürdőruha és esőkabát kombóval kell készülni

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 07. 28. 06:30

Felemás lesz a hétvége időjárása, mutatjuk, mire számíthatsz.

Zápor, zivatar, szél és napsütés - mindenből kijut a hétvégén. Pénteken az ország északi felén közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel, délutántól ott néhol zápor, estétől esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron vármegyére, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de esetenként jégeső is előfordulhat. Az ország déli részén ezzel szemben derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A délnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 31 fok között alakul. 

időjárás, időjárás-előrejelzés, Shutterstock, vihar, szél, köd, napsütés, eső
Fotó: IgorZh / Shutterstock

Szombaton általában sok napsütés valószínű fátyolfelhőkkel, néhol azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés. Alig néhány helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Ezektől eltekintve igazi strandidő ígérkezik. Hajnalban 12 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet. 

Grafika: met.hu

Vasárnapra viszont megint elromlik az idő: vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet, kelet felé. A hétvége utolsó napján már nem lesz olyan hely, ahol ne fordulhatna elő eső, záporeső, zivatar, emiatt az ország egészét sárgára színezték az előjelzési térképen. A csapadékrendszer a nap folyamán nyugatról kelet felé helyeződik át. Helyenként megélénkül a déli, majd északnyugati szél, zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14 és 21, a maximum 22 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb, a tartósabban csapadékos tájakon a hűvösebb idő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.