Létrehozva: 2023.06.11.

Újra tud beszélni a mesterséges intelligenciának köszönhetően Dávid

Csorba Dávid betegsége ellenére is próbálja a legtöbbet kihozni a dolgokból.

A 30 éves Csorba Dávid egy örökletes és nagyon súlyos izombetegséggel küzd. Az izomgyengeség a belső szerveket is legyengíti, így könnyen el lehet kapni a felső légúti betegségeket és a tüdőgyulladás is hamar kialakulhat. Ebből adódóan egyre gyengébb lett és életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. 

Dávid állandó gondozásra szorul  Fotó: Ripost

Dávid a Duchenne-féle izomsorvadásban szenved. Ezt egy génszakasz hiánya okozza, lényegében az izomsejtek fokozatos pusztulásával járó veleszületett, örökletes betegség.

"Az izomsejtek helyét az izommunkára képtelen zsírszövet és kötőszövet tölti ki, ebből adódóan évek múlásával egyre erőtlenebb lettem, míg végül 2014-ben, tüdőgyulladás következményében, egy életmentő műtét mentette meg az életemet. Ami egy légzéstámogató gépet eredményezett. Mivel a testem rabja vagyok, így 0-24-ben édesanyám ápol, és segít, amiben kell, pl. a gyógyszereket odaadja, etet, itat, fürdet, és megvakarja az arcomat, ha viszket” – mondta el korábban lapunknak Csorba Dávid.

A 30 éves srácon az izomsorvadás miatt gégemetszést kellett végrehajtani, ami miatt beszédhangját is elveszítette. Most viszont egy mesterséges intelligenciának köszönhetően hangot kaphatnak a fiatal gondolatai. Az első TikTok-videóját már majdnem 200 ezren megnézték.

Dávid és édesanyja jelenleg egy önkormányzati panelban élnek. A fiú egyik legnagyobb álma viszont, hogy újra élvezhesse a napfényt. 

Lassan 10 éve az az álmom, hogy kijussak a napra. Rengeteg ígéretet kaptam már, rengetegen átvertek, legutóbb tavaly. Lassan ideje elfogadni azt a tényt, hogy nem jutok ki többé. Ahhoz, hogy ennyi idő után újra érezhessem a napot, mindenképpen el kell költöztünk ebből a panelból

 – fogalmazta meg.

A fiatal állapota miatt kerekesszéket sem tud használni, ezért egy olyan lakást keres, amihez egy tágas terasz is tartozik, ahová egy speciális fotelt tudnának elhelyezni és így ő is napozhatna.

"Nagy szabadságot hozna az életembe. Könnyebb lenne az ismerkedés, barátkozás, nem kellene mindig ágyban feküdnöm. Egy-egy lányt akár el tudnék hívni, csillagokat nézni. Vagy akár barátokkal grillezni. Így jobban belegondolva sok új lehetőség nyílhatna."

 

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria