RETRO RÁDIÓ

Nem vették komolyan a gyújtogatót: három generáció vesztette el mindenét a budakeszi tűzben

Létrehozva2023. 05. 10. 17:34
Frissítve2023. 05. 10. 17:46

Vádat emeltek a férfi ellen, aki 2022-ben szándékosan gyújtogatott egy Budakeszin álló munkásszállón. A tűz több lakóépületre is átterjedt, az egyik többszintes lakóépület felső része teljesen kiégett. Bár az ott élő család mindenét elvesztette a tűzben, azóta is azon dolgoznak, hogy újrakezdhessék életüket otthonukban.

Hét év börtönbüntetést is kaphat az a gyújtogató, aki miatt egy budakeszi családnak mindene odaveszett egy tűzben. A férfi egy Budakeszin álló munkásszállón élt, ahol 2022 áprilisában felgyújtotta bérelt lakókocsiját. A szálló udvarán halomban állt a szemét és olajoshordók, kitűnő táptalajt nyújtva a tűznek, ami szemvillanás alatt terjedt át a közvetlen szomszédságban álló lakóépületekre, és tette tönkre családok életét.

A hatalmas tűz pillanatok alatt elharapódzott 

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia

A Pest Vármegyei Főügyészség most vádat emelt a férfi ellen, a közleményben azt írják, a szándékos gyújtogatás összesen közel 220 millió forint kárt okozott az épületekben és ingóságokban, emellett két embert is kórházba kellett szállítani a keletkezett füst miatt. Az egyik többszintes lakóházban, aminek a felső része teljesen kiégett és alsó szintje is lakhatatlanná vált, az Ispán család három generációja élt együtt. A felső szinten élő nagymama volt az egyik ember, akit kórházba kellett szállítani. Az eset akár tragédiába is torkollhatott volna, ha Ispánéknál nincsenek otthon. „Anyu járóképtelen, így ő nem tudott volna kimenni. Szerencsére itthon volt a nővérem kisfia, ő rángatta ki az utolsó pillanatban”mesélték akkor a Ripostnak Ispánék. A 86 éves idős asszony füstmérgezéssel került a kórházba, a tűzben pedig mindenük odaveszett, a családi fényképek, emlékek, egyúttal jövőbeni terveik is füstbe mentek. 

Mindenük odaveszett a tűzben

Mentálisan is lefárasztja őket az építkezés

A fiatalabb Ispán Péter most azt mondja, ő is a lapokban olvasta, hogy hét év börtönt kértek a gyújtogatóra. 

Nem segít, ha börtönbe kerül!

– mondja csalódottan. Eredetileg azt tervezték, hogy 2023 nyarára visszaépítik a házat olyanra, amilyen volt, ez a cél azonban nem teljesült. Bár a tető ácsmunkájával elkészültek, a cserepeket még nem tudták feltenni. Péter minden idejében dolgozik, hogy ki tudják fizetni a visszaépítés költségeit, így azonban nem marad ideje arra, hogy otthon építkezzen. „Fárasztó ez az egész. A nagymamám elég pozitív, ez egy jó hír, mert javarészt miatta csinálom. De rengeteg pénz kell még, csak most szembesülök vele. Az anyagköltség végösszege 80 millió forint is lesz, a felújítás pedig minden időnket felemészti. A nagymamámmal volt nagyon igazságtalan az élet, hogy mindenét elvette tőle” – mondja a fiatal férfi. 

A lángok martaléka lett a gyönyörűen felújított felső szint

Rendezetlen viszonyok voltak a munkásszállón

Mint azzal már korábban is foglalkozott a Ripost, a budakeszi munkásszállón olyan hajléktalanok és szociális gondokkal küszködő emberek is laktak, akiket a Budakeszi Családsegítő Központ közvetített oda. Egy korábban ott élő nő és a fia hangfelvételen mondta el, fenyegették őket, hogy fizessék ki a lakbért, minden tele volt penésszel, a szobákba egy hosszabbítóval vezették be az áramot és folyamatosak voltak a balhék, randalírozásuk, verekedések. 

A szálló üzemeltetőit megfenyegette a gyújtogató

Az ügyészségi közleményből is kiderül, a gyújtogató előre figyelmeztette a szállót üzemeltető férfit, hogy mit fog tenni, de szavait nem vették komolyan. A Ripost úgy tudja, a férfinak folyamatosan gondjai voltak agresszív természete miatt a szállón, de négy ízben is visszafogadták. Mint azt Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője is megerősítette, a férfi a gyújtogatás előtt egy héttel megmondta, mindent lángokba fog borítani, de senki sem foglalkozott a kijelentésével, annak ellenére sem, hogy korábban már volt gyújtogatás miatt elmegyógyintézetben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.