Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
INSIDER

Szerző B.P.

4 hónapja

Nyári élmény várja a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosokat

Immár negyedik alkalommal kerül sor a családosok nyári üdültetésére.

Nincs megállás: idén nyáron is folytatódik a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosok ingyenes nyaraltatása július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport legnagyobb karitatív szervezete, a Pro Filii Alapítvány jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi és gyulai szállodájának felújított szárnyában üdülhetnek ötnapos turnusokban. A rászorulók pihenésének megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is.

Fotó: Pro Filii

Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával. Az elmúlt évek kihívásai, a világjárvány, az infláció és az energiaválság különösen sújtotta a több gyermeket, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőket, akik kénytelenek egyre többet költeni a megélhetési költségekre. A szerencsés családok Magyarország piacvezető vidéki szállodaláncának szálláshelyein pihenhetnek: a Hunguest Hotel Freya és a Hunguest Hotel Erkel is patinás fürdővárosokban helyezkedik el, közvetlen kapcsolattal a fürdővel. A résztvevők számára félpanziós ellátást biztosít a szállodalánc. Az üdültetés 200 millió forintos költségét a Pro Filii Alapítvány állja. 

Fotó: Pro Filii

A program sikeres lebonyolítása érdekében az Alapítvány idén is a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal működik együtt. A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér személyenként az üdültetésben résztvevőktől. 
Az egyszülősök és nagycsaládosok számára biztosított nyaralási lehetőségről szólva Tóth Krisztina, a Pro Filii Alapítvány főtitkára elmondta: „Az évről-évre a családokat érintő kihívások mind nagyobb felelősséget rónak a civil szférára is, amely rávilágít a karitatív tevékenységek társadalmi fontosságára. A Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb segítő szervezetévé nőtte ki magát, köszönhetően a Mészáros Csoport folyamatos anyagi támogatásának és a kollégák áldozatos munkájának, de ez a siker köszönhető mindazoknak a civil szervezeteknek is, akik szakértelmükkel, jószolgálatukkal képesek megsokszorozni Alapítványunk segítségnyújtását. Így valósulhat meg idén immár negyedik alkalommal üdültetési programunk is, és bízom benne, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodnak a résztvevő családok”.

Fotó: Pro Filii

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlás kapcsán kifejtette: „A családok idén is nagyon várják ezt a lehetőséget. Három vagy több gyermekkel az üdülés bizony nagyon költséges, így sok esetben ez a családok egyetlen olyan pihenési lehetősége, ahol a gyermekekkel közös élményeket gyűjthetnek. Megtisztelő számunkra, hogy immár negyedik éve élvezzük a Pro Filii Alapítvány bizalmát, s élvezhetjük az általa nyújtott szolgáltatásokat. Nagyon köszönjük!” – tette hozzá a NOE elnöke.
Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője a július 1-én induló üdülési program kapcsán úgy fogalmazott: „Gyönyörű élményekkel tértek haza a családok az elmúlt évek nyaralásai után. Sok család számára ez volt az első olyan nyaralás, amikor nem a mindennapok nehézségeivel kellett foglalkozni, hanem lehetett pihenni, töltődni. Erre pedig nagy szükség van ahhoz, hogy a családok könnyebben vigyék a mindennapokat. Januárban már az első munkanapon hívtak minket, hogy lesz-e idén is nyaralás. Úgyhogy nagyon örülünk a lehetőségnek, hiszen többszáz család szünidejéből így nem marad ki idén sem az élmény.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kirúgja a Kecskemét a sorozatos kudarcok után Szabó István edzőt?

origo.hu

Putyin félelmetes és váratlan döntést hozott

borsonline.hu

Újabb hidegfront érkezik, ekkor már biztosan véget ér a nyárias idő

magyarnemzet.hu

Mateusz Morawiecki: A választók eldöntik, Lengyelország szuverén állam marad-e

ripost.hu

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

magyarnemzet.hu

Történelmet írt az Inter csatára, ilyenre senki sem volt képes a Serie A-ban

origo.hu

Tóth Gabi durván nekiesett Majkának + Videó!

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. október 2-8.: Csodaszépen indul a hónap

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek a legjobb vezetők: érdemes rájuk hallgatni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

A baloldal ellenezte a Városliget újjáéledését, ma milliók látogatják és zöldebb, mint valaha - videó

INSIDER

9 dolog, amit tudni lehet az új CSOK Pluszról

INSIDER

Megtalálta a Ripost: Ezek a népszerű termékek mentek össze az évek során

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

INSIDER

Interjút adott a százhalombattai rémként elhíresült gyilkos

INSIDER

Dráma Békéscsabán: súlyosan megégett egy kislány, ilyen állapotban van most

INSIDER

Tehetségesek, híresek és szemtelenül fiatalok: ők a magyar csodagyerekek

INSIDER

"Kiabáltam a feleségemnek, hogy tűz van" - éppen ebédelt a Fekete család, amikor felcsaptak a lángok