RETRO RÁDIÓ

A versenyhivatal is beszáll az élelmiszer-infláció letörésébe: ezek a javaslataik

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2023. 05. 12. 07:30

A tejtermékek után a tartós élelmiszerpiacot vizsgálta át a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Találták pár dolgot, amin ha változtatnak a cégek, olcsóbb lehet itthon jónéhány élelmiszer.

Lezárul a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított vizsgálatát a GVH. Ezt követően hat javaslatot, illetve intézkedési pontot fogalmaztak meg, amik elősegíthetik az élelmiszerárak csökkenését, így hozzájárulhatnak az infláció letöréséhez. Íme a részletek!

vásárol, vásárlás, üzlet, bolt, infláció,élelmiszer
A versenyhivatal is beszáll az élelmiszer infláció letörésébe. Fotó: George Rudy / Shutterstock

Emiatt kezdett vizsgálódni a versenyhivatal

A GVH a tejek és tejtermékek piaca után másodikként a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot. Ez azért volt indokolt, mert sok tartós élelmiszer (például konzerv- és gyorsfagyasztott termék) ára nagymértékben emelkedett a közelmúltban. Sőt, időszakos hiány is volt több tartós élelmiszerből.

Mit vizsgáltak pontosan?

A versenyhatóság a vizsgálat során több helyszíni kutatást végzett országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál, illetve élelmiszer-kiskereskedőknél. Átnézték például a szerződéseket, beszállítói papírokat, megállapodásokat. Egészen konkrétan az érdekelte őket, hogyan és mennyiből állítják elő a csemegeuborkát, morzsolt csemegekukoricát, csicseriborsót, chilis bab konzerveket, meggybefőttet, gyorsfagyasztott zöldborsót, morzsolt csemegekukoricát, mexikói zöldségkeveréket, gyalult tököt, a hasábburgonyát és gyümölcskeverékeket, illetve a sűrített paradicsomot.

Ez lett az élelmiszer vizsgálat eredménye

A vizsgálat eredményei alapján a versenyhatóság szakértői számos megállapítást tettek, amik alapján összesen hat javaslatot, illetve intézkedési pontot fogalmaztak meg. Ezek mind mind hozzájárulhatnak a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez - írják a közleményükben. Az inflációt csökkentő javaslataik, észrevételeik a következők:

  1. A zöldségek és gyümölcsök hazai termelésének ösztönzése.
  2. Hatékonyságnövelés, megújuló energiaforrások használatának támogatása.
  3. Termelői összefogás további ösztönzése.
  4. A kiskereskedők magas nyereséget realizáltak a vizsgált tartós termékeken (25-35%).
  5. Fenntartható csomagolás ösztönzése, üvegvisszaváltás bevezetése.
  6. Folyamatos versenyhivatali fellépések.

Hogy miért pont ezek az intézkedések segítenének a GVH szerint, az itt elolvasható.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.