Létrehozva: 2023.05.08.

Kötelező akciók: ebben a 20 termékkategóriában lesznek leárazások

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, ami részletezi, mit is kell pontosan a boltoknak tenniük. Ebből többek között kiderült az is, hogy milyen termékkategóriákban lesznek kötelező akciók.

A napokban megjelent rendelet kitér arra is, mikor mentesülhet egy üzlet az akciózás alól, mekkora bírságra számíthat, ha nem tartja be a szabályokat és meddig kell kötelező akciókat tartani. Íme a részletek!

bevásárlás,lista,számla,blokk, leárazás, akció, nagy leárazás
Ezekben a termékkategóriákban lesznek kötelező akciók. Fotó: Stokkete / Shutterstock

Ez a kötelező akciózás célja

A kormány nemzetközi példák alapján azért döntött a kötelező akciózás bevezetéséről, hogy az inflációt letörje és egy számjegyűre csökkentse. A döntéstől azt várják, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás, így a kötelező akciózás már a közeljövőben hozzájárulhat az infláció letöréséhez. Az intézkedésnek köszönhetően ugyanis minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy húsz termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit a korábbiakhoz képest olcsóbban vásárolhatnak megolvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

Egyelőre eddig lesznek kötelező akciók a boltokban

2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kell a rendelet hatálya alá eső üzleteknek és csomagküldő kereskedőknek kötelező árcsökkentést bevezetni.

Ennyivel lesznek olcsóbbak a termékek

Az árcsökkentés során legalább egy termék árát kell mérsékelni termékkategóriánként. Hogy mit akcióznak le, azt a kereskedő dönti el. Az adott termék árát úgy kell meghatározni, hogy az akció kezdetét megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó árhoz képest kell 10%-ot engedni. A legalacsonyabb ár megállapításakor nem kell figyelembe venni az adott termék minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági idejének lejárta miatti leárazást. Az árcsökkentés alkalmazása során egyéb költség vagy díj nem számolható fel.

élelmiszer, bevásárlás, vásárlás, akció, bevásárlókocsi, sárgarépa
Ezekben a termékkategóriákban lesznek kötelező akciók. Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Lesznek kivételek is

Nem kell kötelező árcsökkentést alkalmaznia a kereskedőknek abban a termékkategóriában, amiből a rendelet kihirdetésének napján nem forgalmazott legalább 5 különböző terméket.

Jól látható helyen lesznek feltüntetve az akciós termékek

A kereskedők kötelesek az árcsökkentéssel összefüggő, az árcsökkentés tényére és mértékére is utaló tájékoztatást kitenni az üzletekben, méghozzá egy jól látható helyre. Emellett az online felületeken is fel kell tüntetni az akciós termékeket.

Ezekre a cégekre vonatkozik a szabály

A rendelet szerint azokra az élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelmet folytató cégekre vonatkozik, melyek nettó árbevétele a 2021-es évben meghaladta az 1 milliárd forintot.

Komoly bírságot kaphat az a bolt, ahol nem lesz elég akciós áru

Az előírások megsértése 500.000 és 3.000.000 forint közötti bírságot vonhat maga után, akár egyszerre több bírság is kiszabható, és egy boltot naponta többször is ellenőrizhetnek. A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termékből köteles megfelelő mennyiséget tartani. Ha ezt nem teszi meg, akkor 10%-ot meghaladó hány esetén 1 millió forintos, 50%-ot meghaladó hány esetén 2 milliós bírságot kaphat, és akár 1 napra, de maximum fél évre be is zárhatják az üzletet. A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, a rendeletben meghatározott előírások teljesítését a fogyasztóvédelmi hatóság végzi.

élelmiszerárak, árak, bevásárlás, vásárlás, élelmiszer, bolt, üzlet, bevásárlókocsi
Ezekben a termékkategóriákban lesznek kötelező akciók. Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Nem biztos, hogy mindenhol ugyanakkor lesznek az akciók

Akciós időszaknak minősül a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig terjedő időtartam, vagy a kereskedő által szabadon választott, egybefüggő 168 óra időtartam is.

Ebben a 20 termékkategóriában lesznek kötelező leárazások

A rendeletben 20 akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, amik a következők:

  1. baromfihús;
  2. sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek;
  3. hal, halkonzerv;
  4. húskészítmények;
  5. tej, tejföl és helyettesítői;
  6. joghurt és egyéb savanyított készítmények;
  7. egyéb tejtermékek;
  8. sajt;
  9. vaj, margarin és készítményei;
  10. egyéb zsiradékok (növényi és állati);
  11. kenyér;
  12. péksütemények;
  13. száraztészta, rizs és egyéb cereáliák;
  14. liszt, cukor és tartósított lisztesáru;
  15. friss zöldség;
  16. friss gyümölcs, gyümölcs- és zöldséglé;
  17. készételek;
  18. fűszerek és ételízesítők;
  19. kávé és tea;
  20. ásványvizek és üdítőitalok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Exkluzív interjút adott Jákob Zoltán: meghozta a döntést a Nagy Ő

origo.hu

Óriási a feszültség, ketten is elsírták magukat a Farm VIP-ban - videó.

borsonline.hu

Döbbenetes történetet mesélt Berki Krisztiánról a Viszkis - "Krisztián úgy bepalizott, mint soha, senki"

mandiner.hu

Orwell mind a tíz ujját megnyalná: a késelés után itt az új ír szájkosártörvény

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

hirtv.hu

Elítélték a tolvajt, aki egy házban 10 liter bort lopott, de még a helyszínen meg is itta + videó

origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

mindmegette.hu

Rákkeltő ez a konyhai eszköz, azonnal vidd vissza az üzletbe

ripost.hu

Megható fotót posztolt Terence Hill, véget ért egy korszak

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Feketébe borult Stohl András oldala: gyászol a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Bűncselekménygyanús mikroadományok: Karácsony főtanácsadójának megingathatatlan a városházi pozíciója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Újabb albán pékségre csapott le a Nébih, több éve lejárt termékekre bukkantak

INSIDER

Találd ki, hogy Magyarország hányadik a legbiztonságosabb országok listáján, ha Norvégia a 24.

INSIDER

CSOK Plusz: megjelent a rendelettervezet, íme az összes részlet!

INSIDER

A kormány csodafegyvere: mutatjuk, miért fontos, hogy nyárig velünk marad a kötelező akciózás

INSIDER

„Inkább imádkozzatok érte, mert még nem halt meg” – Imalánc a népszerű főzőcsoport Kati nénijéért

INSIDER

Most érkezett: csúnya baleset történt, szabadnapos tűzoltó sietett menteni

INSIDER

"Ha kiszabadul, nekünk menekülnünk kell!" - ítélet várható az élettársa szemét kinyomó férfi ügyében

INSIDER

„Nem is merek belegondolni mi lett volna enélkül Sárival" – Hihetetlen áttörés az SMA kezelésében az újszülöttek szűrése