
Kérdésed van a pápalátogatással kapcsolatban? Itt megtalálod a választ!
Összegyűjtöttünk mindent fontos információt, ami a Szentatya látogatásával kapcsolatos. Például, hogy hol lesz útlezárás, hogyan közlekednek a BKK-járatok, hogyan lehet eljutni a mise helyszínére és mik lesznek a pápa látogatásának programjai.
Ferenc pápa április 28. és 30. között tartózkodik Magyarországon. Mivel az egészségi állapota miatt nem látogathat el vidékre, ezért minden, a pápalátogatáshoz köthető program Budapesten lesz. Így a lezárások és forgalomkorlátozások is főként a fővárost érintik. Az ezekkel kapcsolatos információkon kívül egy helyre gyűjtöttük a programokkal és a Budapestre való utazással kapcsolatos legfontosabb információkat is.

Minden készen áll a pápa látogatására
A pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette, hogy minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására. Veres András győri megyés püspök pedig arról beszélt, hogy a pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz.
Nem minden programhoz szükséges regisztráció
Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának hivatalos programterve a ferenc2023.hu című honlapon érhető el. Az ott olvasható információkból kiderül, hogy az itt töltött három nap egyikén találkozik a Szentatya a papság és a szerzetesek képviselőivel, az elesettekkel és segítőikkel, a fiatalokkal és a tudomány képviselőivel is. Emellett egy szentmisét is bemutat a híveknek a Kossuth téren. Ezen programok némelyikén csak regisztrációval, némelyikén anélkül is részt lehet venni.
A pápalátogatás programjai | ||
Helyszín | Dátum | Program leírása |
| Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Várnegyed | 2023. április 28. péntek, 10:00 | Ünnepélyesen fogadják a pápát a Sándor-palota előtti téren, aki udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában, majd találkozik a miniszterelnökkel. |
| Budapest, Szent István-bazilika | 2023. április 28. péntek, 17:00 | Találkozik a pápa a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában. A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt csak belépővel engednek be a helyszínre. A közös várakozás előreláthatólag 16 órakor kezdődik. |
| Budapest, Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthona | 2023. április 29. szombat, 08:45 | Magánlátogatást tesz a pápa a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában |
| Budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom | 2023. április 29. szombat, 10:15 | Ferenc pápa találkozik a szegényekkel és menekültekkel a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A Szentatya beszédet mond. Az eseményt a Rózsák terén felállított kivetítőkön korlátozott létszámban lehet majd követni. A közös ráhangolódás 9.00 órakor kezdődik. |
| Budapest, Papp László Budapest Sportaréna | 2023. április 29. szombat, 16:30 | A pápa fiatalokkal találkozik a Papp László Sportarénában. A Szentatya beszédet mond. |
| Budapest, Kossuth Lajos tér | 2023. április 30. vasárnap, 09:30 | Szentmisét tart a pápa a Kossuth Lajos téren. Az eseményre külön regisztráció nélkül, a biztonsági ellenőrzést követően lehet részt venni. A kapuk a hajnali óráktól nyitva lesznek, a térre legkésőbb 8.15-ig lehet belépni. |
| Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar | 2023. április 30. vasárnap, 16:00 | A pápa találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az eseményre nem lehet külön jelentkezni. |

Itt lesznek útlezárások, közösségi közlekedést érintő változások
A BKK tájékoztatása szerint biztonsági okokból több forgalmas útvonalat és csomópontot is időszakosan lezárnak a pápa látogatása miatt. Mivel a korlátozások a BKK járatait is érintik -sőt a közösségi kerékpárkölcsönzést is- létrehoztak egy külön oldalt, ahol a valós idejű közlekedési információk olvashatók és ahol az is kiderül, hogyan érdemes vasárnap délelőtt a Kossuth Lajos téri ünnepi szentmisére utazni. A részletek a linkekre kattintva olvashatók:
- valós idejű forgalmi változások április 28–30. között;
- előre tervezett közlekedési változások április 28–30. között;
- közúti közlekedési változások;
- április 26-tól május 3-ig
- április 28-án
- április 29-én
- április 30-án
- közösségi közlekedési változások;
- április 28-án
- április 29-én
- április 30-án
- lezárt MOL Bubi gyűjtőállomások április 29-30-án;
- hogyan érdemes megközelíteni a vasárnap délelőtti ünnepi szentmise területét?
A rendőrség is közzétett egy igen részletes leírást arról, mikor, hol- és mi lesz lezárva. Ez ide kattintva érhető el, korábban pedig itt írtunk róla. A lezárásokról készült, nagyítható térkép pedig itt látható:
Ingyen lehet a fővárosba utazni a pápalátogatásra - ez kell hozzá
A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint április 30-án, az Őszentsége Ferenc pápa által a budapesti Kossuth téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára - írja a MÁV a közleményében. A ingyenes utazáshoz a következőre van szükség: április 28-án a másnap tartandó rendezvényekre (Rózsák tere, Papp László Budapest Sportaréna) való belépést igazoló regisztráció bemutatására, 29-én és 30-án semmit nem kérnek az utazóktól.

Milyen járatokon lehet ingyen utazni?
A MÁV fővárosba tartó vonatainak másodosztályú kocsijaiban, a MÁV-HÉV menetrendszerinti járatain és a Volánbusz agglomerációs járatainak Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszain, valamint a Volánbusz, a Weekendbus, a G-Busline Kft., a Trans-Tour’90 Kft. és a Trans-Vonal Kft. menetrendszerinti helyközi járatain ingyenes lesz az utazás.






