tóth gabi
A központ évente mintegy 20.000 képalkotó vizsgálatot - CT, MR, digitális röntgen és ultrahang – tud elkészíteni, ezzel jelentősen tehermentesíti az állami egészségügyet.
A közép-dunántúli régió első képalkotó nagydiagnosztikai központját a TritonLife Csoport magánegészségügyi szolgáltató nyitotta meg április 14-én Veszprémben, de két hónapja már próbaüzemben dolgoznak.
A 680 négyzetméteres diagnosztikai központ évente mintegy húszezer képalkotó vizsgálatot - CT, MR, digitális röntgen és ultrahang – tud elkészíteni, ezzel jelentősen tehermentesíti az állami egészségügyet.
Ebben a régióban nem volt eddig komoly nagydiagnosztikai központ, ultrahangot készítettek, de CT, MR, röntgen nem volt. A várólisták növekedésével nagy igény alakult ki, ezért terveztük, hogy egy ilyen központot építünk. A most elkészült létesítmény azonban nemcsak egy diagnosztikai központ, hanem ennél sokkal átfogóbb egészségügyi ellátóhely lesz: járóbeteg rendeléssel, képalkotó diagnosztikai központtal, és terápiás lehetőségeket is fel fogunk ajánlani. A tapasztalatok szerint ez jelentősen csökkentheti majd a várólistát a régióban
– mondta el a Ripostnak Dr. Szántó Tamás radiológus főorvos, a Veszprémi TritonLife Diagnosztikai Központ szakmai vezetője
A centrum megnyitása Veszprém megye és a régió életében fontos mérföldkő, hiszen a magán- és az állami egészségügy együttes jelenléte nemcsak csökkenti a diagnosztikai várólistákat, hanem az ügyfelek gyors eredményhez, így gyorsabb diagnózishoz, ezáltal időben történő, megfelelő kezeléshez juthatnak. Eddig sok betegnek kellett messzebb utaznia, hogy megfelelő ellátásban részesüljön, most azonban a régióban is lesz lehetőség erre.
Ezen a területen hatalmas fejlődés volt az utóbbi 40 évben, nagy fejlődésen ment keresztül a képalkotó diagnosztika, de ezek alkalmazása nagyon drága fejlesztéseket kíván, emiatt is gyakran magántőkéből valósulnak meg. De hogy ezek a speciális vizsgálatok mit is takarnak a gyakorlatban, azt is elmondta lapunknak Dr. Szántó Tamás radiológus főorvos.
A klasszikus röntgen visszatért a klasszikus balesetek, törések vizsgálatára, esetleg reumatológiai panaszokra vagy gyors vizsgálatokra, például, hogy fennáll-e tüdőgyulladás, vagy sem. A belső szervek vizsgálatának első lépcsője általában az ultrahang, ami gyorsan és olcsón elérhető. A CT és az MR sokkal drágább vizsgálat. A CT nagy mennyiségű röntgensugárral dolgozik, az MR pedig egy mágneses térbe helyezett testnek az elektromágneses hullámokkal történő ingerlését jelenti. Van egy olyan elképzelésünk, hogy a tüdőszűrést alacsony dózisú CT-vel csinálnánk, azzal sokkal többet fog tudni mutatni. Nagy mellkasi kivizsgálásokra a CT alkalmas, és ez a vizsgálat nagyon fontos a sürgős esetekben, tehát például sztróknál, agyi történéseknél vagy a baleseti gyorsvizsgálatoknál. A CT nagy szerepet játszik még az onkológiában, a daganatos betegek kezelésének a követésében. Az MR általában az idegrendszeri betegségek esetében fontos, tehát az agy és a gerinc vizsgálatáról szól, emellett nagyon jó az ízületek vizsgálatára is.
A térségben speciális vizsgálatok is elérhetőek lesznek, köztük a Cardio-CT, ami rendkívül fontos a legnagyobb népegészségügyi probléma, a szív- és érrendszeri eredetű betegségek megelőzése és a halálozás csökkentése érdekében. A központban lesz még MR artrográfia, amellyel a legapróbb ízületi károsodásokat is ki lehet mutatni és a beültetett fémek, például protézisek, törésrögzítők ellenőrzését is el tudják végezni, amire az egész országban kevés helyen van lehetőség.
A megfelelő és időben elvégzett vizsgálatok sokat segítenek majd, hogy mindenki időben kapjon a betegségének megfelelő, szükséges ellátást. Dr. Szántó Tamás főorvos hozzátette: a modern technikai feltételek biztosítása mellett az is fontos számukra, hogy részletes személyes tájékoztatást és megfelelő tanácsadást kapjanak a hozzájuk fordulók.