RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen szerencse, hogy senki sem sérült meg komolyabban - videó a Hungária körúti baleset helyszínéről

P.P.
Szerző
P.P.
Létrehozva2023. 03. 14. 14:15

A balesetet okozó sofőr valószínűleg rosszul lett, emiatt hajthatott a tömegbe kedd reggel.

A semmiből hajtott a járókelők közé egy fekete autó reggel 8 óra 10 perckor a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében. Szinte azonnal kiérkeztek a mentők és a rendőrök, akik elkezdték a sofőr ellátását és a helyszínelést.

A sofőr feltehetően rosszul lett Fotó: Mate Krisztian

Csodával határos módon, senki sem sérült meg súlyosan

Szerencsére a balesetben nem sérült meg súlyosan senki, csak egy férfi fájlalta a térdét, míg a sofőrt el kellett, hogy lássák a mentők.

8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk. Hátra néztem, és az a fekete autó arról jött, a Hungáriáról, és egyenesbe vette az utat. Itt felpattant a padkára, és egyenesbe bevette. Van egy lány, aki látta, hogy rosszul lett a sofőr. Rá volt bukva a kormányra. 

– mesélte Katalin, az egyik elgázolt hölgy.

A rendőrök intézkednek a a helyszínen Fotó: Máté Krisztián

Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség

– jegyezte meg, majd hozzátette: egyedül a sofőrt ültették be a mentőautóba, őt ellátták. Tudomása szerint az emberek közül csak egyetlen fiú panaszkodott, hogy fáj a térde, a többi gyalogos szerencsésen megúszta a balesetet. 

– Volt, aki felpattant, és el is ment. Majd megérkeztek a rendőrök, meg kell most várnunk a helyszínelést, és elmondani, hogy kinek milyen sérülése lett

Valószínűleg nem jöhetett ő túl gyorsan, mert akkor sokkal inkább megsérültünk volna, mint így 

– emelte ki a Borsnak a hölgy. 

A kormányra bukott a sofőr

A balesetet okozó sofőr párja is a helyszínre sietett, akivel sikerült beszélnie a Bors munkatársának. 

Sajnos vezetés közben rosszul lett, azért történt a baleset

– nyilatkozta zaklatottan a sofőr párja, aki a baleset után nem sokkal már lelki támogatásként jelen volt a helyszínen és épp arra várt, hogy a mentők megvizsgálják a férfit.

Még vizsgálják a baleset körülményeit

A rendőrség hivatalos információi szerint kedden reggel egy személygépkocsi a Hungária körútról kanyarodott a Kerepesi útra, amikor felhajtott a járdára és elsodort öt gyalogost. A balesetben ketten könnyebben megsérültek; őket a mentők a helyszínen ellátták. A gépjármű vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy rosszul lett, ezért hajtott fel a járdára; a mentők kórházba vitték a 27 éves sofőrt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.