6 hónapja

Ijesztő pillanatok: megszólalt egy szemtanú, így hajtott tömegbe a kocsi a Hungária körúton

Katalin felidézte a megrázó pillanatokat.

Szerző LA

Mint a Ripost megírta, kedd délelőtt tömegbe hajtott egy autó Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél. A helyszínre mentők és több rendőrautó is érkezett, a helyszínelés jelenleg is tart. Elmondások szerint több gyalogost is elgázolt a kocsi. Most megszólalt lapunknak az egyik szemtanú.

 

„8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk. Hátra néztem, és az a fekete autó arról jött, a Hungáriáról és felpattant a padkára. Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki, milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség” – mondta lapunknak Katalin, az egyik szemtanú. Hozzátette, egyedül a sofőrt ültették mentőautóba. Úgy tudja, az ijedtségen kívül a gyalogosok közül senki nem szenvedett komolyan sérülést. Egyedül egy fiú panaszkodott térdfájdalmakra.

 

A szemtanúk is csak találgatják, hogy rosszul lett-e a sofőr vagy mi történt pontosan. 

Fotó: Ripost


 

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő fotókon a felismerhetetlenre hízott szupermodell

origo.hu

Képtelenség levenni a tekintetet a szuperszexi ringlány hatalmas melleiről - képek

metropol.hu

Az egész világot bejárja Marcsi, a tanárnőből lett kamionsofőr

mandiner.hu

Gyurcsány (már megint) újraosztaná mások vagyonát

ripost.hu

Krausz Gábor a hét nyertese – Mindent vitt!

vg.hu

Rutinfeladathoz riasztották a tűzoltókat – ledöbbentek attól, ami a házban várta őket

origo.hu

Köllő Babett magából kikelve ordibált, dobálta zsűritársát

travelo.hu

Tokió legállatibb kávézói: extrém sütizés übercuki élőlényekkel

vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

ripost.hu

Ők a legszerencsésebb jegyek a kínai horoszkóp szerint

ripost.hu

Lángoló gödörbe zuhant egy 4 éves kisfiú Nagykállón, életveszélyesen összeégett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Itt a videóbizonyíték: Amit Karácsony állít, fizikailag lehetetlen

INSIDER

"Minden szabályt betartott” – fegyelmezett, de rossz képességű tanulóként emlékezett kollégiumi társa az esztergomi robbantóra

INSIDER

70-80 ezerrel több pénzt kap egy átlagnyugdíjas novemberben

INSIDER

„Muszáj erősnek látszani, de igazából padlón vagyunk” – nem reagál a kemoterápiára az ötéves, leukémiás Leni szervezete

INSIDER

Világvége hangulat: szórakozásból gyújtogatnak a lomtalanításon Szolnokon – Galéria

INSIDER

Hívásmaszkolással támadnak a csalók: ezúttal az MNB hivatalos telefonszámait másolják

INSIDER

Megrázó tragédia történt, halálra gázolt egy gyalogost a balesetező autó - videó

INSIDER

Ezen a napon tér vissza a meleg idő