RETRO RÁDIÓ

Szörnyű, mi vár ránk szombatig, utána viszont napsütés következik

H.Á.
Szerző
H.Á.
Létrehozva2023. 02. 01. 17:00

A következő napokban sem mondhatunk búcsút a helyenként 100 km-es széllökéseknek.

Északnyugat felől erősen megnövekszik majd a felhőzet szerdán és szórványosan várható eső, havas eső, a hegyekben pedig hó is. A nyugati, északnyugati szél erős lesz, több helyen, köztük Budapest nyugati felén, akár a 100 km-es sebességet is elérheti. A Dunántúlon 60-90 km/h közötti széllel kell számoljunk. A nappali maximum hőmérséklet +5 és +10 Celsius-fok között alakul majd.

A,Young,Woman,Is,Fighting,Against,The,Storm,With,Her
(Képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock

Továbbra is erősen felhős, ugyanakkor szeles időre kell számítsunk csütörtökön. Északnyugat felől záporok, hózáporok alakulnak ki. A Dunántúlon tartósabb eső is lehet majd. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz. A nappali maximum hőmérséklet +5 Celsius-fok körül alakul.

Hasonló időjárással kell számoljunk pénteken, amikor eleinte a Dunántúlon, majd az ország több pontján is várható eső, a hegyekben pedig havazás. Újra viharossá fokozódhat az északnyugati szél, amitől még napokig nem tudunk majd szabadulni – hívja fel a figyelmet a Köpönyeg.

A hét vége felé záporokkal, hózáporokkal tarkított felhőátvonulásokra kell számítanunk. Az erős szél mellett fokozatosan csökken a hőmérséklet, egészen február közepéig. A fokozatos lehűlés után elkezd majd emelkedni a napsütéses órák száma és amellett a hőmérséklet is.

időjárás, szél, széllökés,
Fotó: Köpönyeg

Érinti a közlekedést

Főként azok, akik a következő néhány napban az M1 vagy az M7 autópályákon közlekednek, ne feledkezzenek meg a széllökésekről. Az ilyen mértékű szél ugyanis már a vezetésünket is befolyásolja, méghozzá nemcsak az előzések során.

Hat az emberi szervezetre

A következő időszakban a szeles idő mellett kettős fronthatás terheli szervezetünket.

A melegfrontra érzékenyekre gyakorol stresszt az időjárás. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus).

A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél jellemzően a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. A rosszullétek gyakorisága is megnőhet és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.