Létrehozva: 2023.02.22.

„Jobban járt, hogy a kutyáim nem kapták el” – mondta a betörőt megfutamító ebek gazdája

A közösségi médiában osztotta meg történetét Dusek Veronika, akihez egy betörő érkezett váratlan vendégként. Ám a nő kutyái a tőlük elvárható fogadtatásban részesítették a jövevényt.

Szerző Julius K.

Ismét bebizonyosodott, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Legalább is annak, aki társként, kollégaként tekint a négylábúakra, gondoljunk csak a törökországi földrengés kapcsán a figyelem középpontjába került magyar mentőkutyásokra. Azonban ezek az állatok – melyek sokezer éve társaink – nem mindenkit fogadnak a tőlük megszokott feltétel nélküli szeretettel, s ennek gyakran oka is van. 

Hasszán, a 11 éves közép-ázsiai juhászkutya és testvérei nem marasztalták a betörőt Fotó: Dusek Veronika

Dusek Veronika a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szombaton hajnalban tápióbicskei házában kutyái ugatása ébresztette, melynek intenzitásából egyből tudta, hogy nem egy részeg alak, vagy egy kóbor macska az, amiért az ebek jeleznek. 

Amint meghallottam a kutyák ugatását, tudtam, hogy baj van, rohantam is ki a házból, hogy megnézzem, mi történt. Az édesanyám, akivel egy telken, de külön ingatlanban élünk, ekkor már bőven fent volt, mert neki a szomszéd jelezte, hogy valaki bejutott a birtokunkra.

– emlékezett vissza a történtekre Veronika, aki elmondta lapunknak, hogy három kutyája van, mindegyik közép-ázsiai juhászkutya, akik közül a két idősebbik, Hasszán és Léna volt kiengedve, míg a harmadik, kölyök, Sacha a kenneljében tartózkodott. Emellett azt is megosztotta velünk, hogy a telkük végén egy saját kis erdejük van állatokkal, amit egy vaskapu zár le. 

„A betörő a kaput leemelte és a garázsunkig jutott, itt vették észre a kutyáim. Az ebek azonnal üldözni kezdték a férfit, aki eszeveszett menekülésbe kezdett. Jobban járt, hogy a kutyáim nem kapták el, remélem, alapos leckét kapott. Valószínűleg sosem felejti el ezt a 200 méteres sprintet” 

– fogalmazott Veronika, aki elárulta nekünk, hogy néhány nappal az eset után újra próbálkoztak az utcájukban és nagy valószínűséggel ugyanaz a személy, akit a szomszédja fel is ismert. 

Én nem tudom kicsoda ez az alak, a helyiek a nevét is tudják, de én nem tettem feljelentést, mert nem látom értelmét, inkább jeleztem a közösségi médiában a dolgot, hogy másokat figyelmeztessek a veszélyre 

– fogalmazott a betörőt megfutamító kutyák gazdája, aki elmondta, hogy néhány éve egy betörési hullám söpört végig a településen, de akkor nála nem próbálkoztak, szerinte ez elsősorban a széles körben ismert kutyái miatt van.

 

Szerző Julius K.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára