RETRO RÁDIÓ

Megerőszakolták és csomókban tépték ki a haját a Magyarországra menekülő ukrán nőnek a vonaton

KKP
Szerző
KKP
Létrehozva2023. 02. 25. 05:00
Frissítve2023. 02. 25. 08:43

Megerőszakoltak egy ukrán nőt a menekültvonaton. A fiatal lány Magyarországon szeretett volna a metró elé ugrani, de a segítők erről sikeresen lebeszélték.

Nem elég, hogy harcok dúlnak Ukrajnában, a hazájukat elhagyni kényszerülő nők még menekülés közben sem érezhetik magukat teljes biztonságban.

A háború borzalami elől menekült el az ukrán asszony Fotó: Jevhen Honcsarenko / MTI

 A Ripostnak ukrán menekültek mesélték el, mi történt az egyik társukkal néhány nappal ezelőtt.

"A budapesti BOK csarnokban kialakított bázison kifejezetten jól bánnak velünk. Hálásak is vagyunk a magyaroknak" – mondta lapunknak egy menekült. Ő ukrán nemzetiségű, korábban sosem járt sem Kárpátalján, sem Magyarországon. A háború miatt hagyta el otthonát, mert az országában egyre kilátástalanabbnak érezte a helyzetet.

"Szegény nő is megérkezett a csarnokba. Úgy nézett ki, mint aki egyszerre több szer hatása alatt áll. Lehajtotta a fejét, reszketett, és alig lehetett vele kommunikálni. Először érthető módon a csarnokba sem akarták beengedni, legalábbis addig, míg a dolgozók nem állapították meg, hogy teljesen józan, csupán komoly lelki traumával küzd" – mondta informátorunk, majd rátért a tragikus történetre.

Amikor Mária levette a sapkáját, azonnal feltűnt, hogy egy hatalmas csomóban hiányzik a haja. Kiderült, hogy a menekültvonaton a saját honfitársaink visszaéltek a helyzetével, hogy egyedül utazott és megerőszakolták. Mivel megpróbált ellenállni, megverték, haját is kitépték

 – mesélte informátorunk, akit megdöbbentett, hogy az elkeseredett nő az öngyilkosságot fontolgatta.

"A pályaudvarról a tranzitbusszal jött a BOK csarnokba. Mint kiderült, azt tervezte, hogy megkeresi a metrót, és beugrik egy szerelvény alá. Ezt a csarnokban dolgozó segítőknek is elmondta, akik szerencsére lebeszélték a tervéről, és orvoshoz is elvitték." 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.