RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen lélekjelenlét: édesapja mentette meg a háromnapos csecsemőt

KL
Szerző
KL
Létrehozva2023. 01. 31. 14:00
Frissítve2023. 01. 31. 16:35

A baba és anyukája hétfőn hagyhatta el a kórházat, ám nem sokkal később mehettek is vissza az egészségügyi intézménybe.

Kis híján bekövetkezett minden szülő rémálma Székesfehérváron hétfőn: nem sokkal azután, hogy az anyuka és a babája elhagyta a kórházat, hívni kellett a mentőket.

Háromnapos kisbabához riasztották a mentőket Fotó: Facebook (Képünk illusztráció)

A mindössze háromnapos csecsemő etetés után hirtelen fuldokolni kezdett, ezért a rémült édesapa rögtön mentőt hívott, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálta gyermekét. A csöppség azonban ekkor már nem lélegzett, így a mentésiránytó azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseit magyarázta a szülőknek

– számolt be a történtekről közösségi oldalán a mentők.

Mint írták, az apuka ugyan borzasztóan megijedt, ennek ellenére az utasításokat pontosan követve küzdött a csecsemő életéért, s néhány perc múlva a kicsi légzése visszatért. Ezt követően már a mentők is megérkeztek, akik szakszerűen ellátták az újszülöttet.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szintű ellátásba kezdtek, majd végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a gyermeket

– zárja bejegyzését az Országos Mentőszolgálat.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.