Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.19.

Bünteti a baloldal a magyar gazdákat, nyilatkozik az agrárkamara elnöke

Aláírásgyűjtés indult a földadó eltörléséért. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a módszer a kuláküldözést idézi.

Márki-Zay Péter régi álmát valósította meg, amikor szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen elfogadtatta a földadót. Az alföldi város közgyűlésén már két éve is napirenden szerepelt ez a téma, azóta viszont a dollárbaloldal volt miniszterelnök-jelöltjének megnőtt az étvágya: 2020-ban még csak 6 ezer forintot akart kivetni, most már 10 ezret vert keresztül, és tartani lehet attól, hogy példáját más baloldali vezetésű önkormányzatok is követni fogják.

A földadóról indított petíció bejelentésén Szél István és Jakab István (Magosz), Győrffy Balázs (NAK) és Nyitrai Zsolt (miniszterelnöki főtanácsadó) - Fotó: Wolf Géza

Ennek akartak gátat vetni az agrárszervezetek, amikor közös petíciót indítottak a földadó eltörléséért. Annak értelmében ugyanis minden 4 hektárnál nagyobb földterülettel rendelkező szántó-, kert-, gyümölcsös- és szőlőtulajdonosnak csaknem 10 ezer forintot kell hektáronként fizetnie, miközben az országot történelmi aszály sújtja – mutatott rá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

Politikai elköteleződésük miatt bünteti a baloldal a magyar gazdákat, az ő bevételükből kívánnak kikanyarítani maguknak egy szeletet. Ez a kommunisták 50-es évekbeli kuláküldözését idézi, ráadásul ez a bevétel nem is létezik, hiszen csak Csongrád-Csanád megyében 100 ezer hektárt sújtott idén aszálykár, a gazdák sok helyen a túlélésért küzdenek

– mondta el a Ripostnak Győrffy Balázs, aki szerint az ilyen vagyoni típusú adók egyértelműen áremelkedéseket generálnak

Ha a gazdák költségei nőnek, azt megpróbálják az értékesítés során érvényesíteni, így az adó beépül az élelmiszerárakba is, vagyis végső soron mindannyian megszenvedjük

– hangsúlyozta a szakpolitikus. 

Hogy ez mégse következzen be, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) aláírásgyűjtésbe kezdett az Agrarpeticio.hu oldalon. Ehhez várják mindazok csatlakozását, akik nem szeretnék, hogy a magyar gazdák ellehetetlenüljenek, és ezen a területen is az Európai Unióból származó importra szoruljon az ország. Soha többé földadót!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!