Létrehozva: 2022.12.23.
Módosítva: 2022.12.23.

Ilyen időjárással közeledik a karácsony

Pénteken délelőtt borult, párás, néhol tartósan ködös idő lesz, és szórványosan eső is kialakul majd.

A délután folyamán délnyugaton előbukkanhat a nap, majd északnyugat felől újabb esőfelhők érkeznek. Keleten egész nap borús, párás idő lesz. 4 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, aminek köszönhetően délnyugaton lesz a legenyhébb idő.

karácsony, tél, kisgyermek, gyermek, gyerek, mikulás, gyerekek, ünnepek,
(Képünk illusztráció.) Fotó: Pixabay.com

A szenteste napjának első felében marad a borongós, párás idő, főleg hajnalban és reggel még esőkkel. A karácsonyi előkészületek idején csökken majd a felhőzet és kisüt a nap, míg többfelé megélénkül a szél. Enyhe, 7-13 fokos nappali és 7-8 fok körüli éjszakai hőmérséklet valószínű.

Sűrű ködfoltok képződnek majd karácsony első napjára, melyek feloszlása után változóan rétegfelhős időre számíthatunk. Csak néhol lehet kisebb eső. 9-11 fok körüli értékekre számíthatunk vasárnap.

Országszerte több helyen fordulhat elő napsütés karácsony második napján, de az ország nagy részén párás, rétegfelhős idő lesz. Foltokban továbbra is lesznek majd ködfoltok. Az északnyugati szél néhol megélénkül. A tartósan ködfelhős tájakon 4-10, máshol 11-16 fok lesz hétfőn.

A kedd reggeli órákban néhol eső és változóan felhős időre van kilátás. Az északnyugati szél várhatóan megerősödik majd és 9-10 fok között valószínű a nappali hőmérséklet – olvasható a Köpönyeg péntek reggeli előrejelzésében.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

mandiner.hu

Szabadulhat Gyárfás? Találtak egy szálat, ami ügyvédje szerint elvezethet az igazsághoz

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!