Létrehozva: 2022.12.02.

Ezt akarják tenni Karácsonyék az Illatos úti kóbor állatokkal

A befogás 16. napján át akarják adni a kóbor állatokat a kerületeknek, akiknek ehhez szerződniük kellene valamilyen állatmenhellyel.

Mindössze 15 napot tölthetnek a kóbor állatok ezentúl a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) Illatos úti telephelyén, azután Karácsonyék lepasszolják azokat a kerületeknek. Több ezer kutya sorsa pecsételődhet meg ezzel a lépéssel.

Karácsonyék lepasszolnák az Illatos úti kóbor állatokat. Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Egy év telt el azóta, hogy a kormány elfogadta a „kóbor-állat” rendeletet, amely megtiltja, hogy a befogást követően 45 napnál korábban elaltassanak állatot (A kóbor állat életét a befogástól számított 45 napig tilos kioltani. A befogástól számított 45. nap elteltével kizárólag abban az esetben lehet kioltani a kóbor állat életét, ha a) tulajdonosa a 11. § (4) bekezdése szerint ismeretlennek minősül, b) az állatot nem fogadják örökbe, és c) további tartását nyilvántartásba vett állatmenhely nem vállalja.). A törvény szerint az önkormányzat (Budapest esetében a fővárosi önkormányzat) feladata a település belterületén a kóbor állatok befogása, amik – amennyiben a befogásuktól számított 15 napon belül nem válik ismertté a tulajdonosuk – az állam tulajdonába kerülnek.

Átpasszolnák a kóbor állatokat a kerületeknek

Az Illatos úti ebrendészeti telep fenntartója, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) most levelet küldött a fővárosi kerületek jegyzőinek, amiben azt közlik velük, hogy a kóbor állatok eltartása a befogástól számított 16. naptól a kerületek hatásköre. Tehát az ő értelmezésükben akkortól, amikortól az állam válik az állat tulajdonosává, az már nem a főváros feladata, hanem az egyes kerületeké. A Kontra által megszerzett levélben arra szólítják fel a budapesti önkormányzatokat, hogy kössenek megállapodásokat az ebrendészeti telepek, illetve az állatmenhelyek üzemeltetőivel, vagy ha erre nem kerül sor, akkor oldják meg maguk a feladatot, és biztosítsák az állatok ellátását. Az, hogy a FÖRI-vel, azaz az Illatos úti telephellyel kössenek szerződést, az szóba sem kerül a levélben. A rendelet szerint az önkormányzat feladatkörébe tartozó ebrendészeti tevékenység ellátását az önkormányzat, a) ha rendelkezik ebrendészeti teleppel, akkor saját szervezeti keretei között vagy önkormányzati társulás keretében, illetve b) ebrendészeti telepet működtető természetes vagy jogi személlyel kötött szerződés keretében biztosítja.

Bizonytalanná válik az állatok sorsa

Több ezer állat sorsa válik így bizonytalanná. Azok a gazdák pedig, akik esetleg elvesztik kedvencüket, sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen mindössze 15 napig találhatják meg állatukat az eddig ismert és megszokott fővárosi telephelyen, azután már ki kell nyomozzák, hogy vajon hol található az az állatmenhely, amivel az adott kerület szerződést kötött.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár