Létrehozva: 2022.12.13.
Módosítva: 2022.12.13.

Itt az év legbabonásabb napja: Elképesztő, mi minden köthető a Luca-naphoz

December 13-ához, Luca napjához rengeteg különös szokás, hiedelem, hagyomány és jóslás kapcsolódik.

A babonások egyik legfontosabb dátuma – még ha nem is péntekre esik idén – december 13-a, Luca napja. A Gergely-naptár bevezetése előtt erre a napra esett az év leghosszabb éjszakája, amikor a hiedelem szerint előbújnak a varázserővel bíró lények, gonosz szellemek és boszorkányok, és megbüntetik azokat, akik nem fogadják meg a tiltásaikat. Ezekből volt bőven: a házimunkák, a szövés-fonás, a varrás, a tűzgyújtás, a mosás, de még a kenyérsütés is tiltólistára került. És hogy mi történt azzal, aki mégis ilyesmibe kezdett? Mintha csak egy korabeli horrortörténet-író találta volna ki a büntetéseket: örülhetett, akinek Luca csak a kenyerére vágott rá a lapátjával, hogy lapos maradjon, mert aki fonált fogott a kezébe, ahhoz hozzávágta az orsót, aki pedig tűt mert kézbe venni, annak bevarrta a tyúkjai fenekét. Nem csoda, hogy az emberek inkább messziről elkerülték a munkát, önmagukat pedig hitük szerint hol fokhagymával és hamuval, hol szenteltvízzel és kereszttel óvták a rontás ellen. A december 13-hoz kapcsolódó legismertebb népszokás mindenesetre a Luca-szék készítése, amit ezen a napon kezdtek el, és szentestére kellett végezni vele, hogy az éjféli misén felállva rá megláthassák a rejtőző boszorkányokat.

December 13-a: Hiedelmek sora kapcsolódik ehhez a dátumhoz, Luca-naphoz (Fotó: Pixabay)

Nem mindenki félt a boszorkányoktól

Boszorkányok mindig is léteztek a hiedelmek szerint, és a népi folklórban általában negatív gondolatok társultak hozzájuk, mivel az emberek többsége félt természetfeletti képességeiktől, és azt hitte, hogy démoni erejükkel betegséget és balszerencsét hoznak. A történelem során emiatt rengeteg boszorkánynak kikiáltott nőt ítéltek halálra, a legtöbben közülük máglyán végezték

Luca-napja erősen köthető a boszorkányokhoz Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Ugyanakkor ők voltak azok a vajákos asszonyok is, akik tudták, hogyan kell elhajtani egy nem kívánt magzatot, de persze az ellenkezőjét is, hogyan lehet teherbe vagy legalább is szerelembe esni. Ilyen szerelmi kötésért, bájitalért, varázslatért is sokan fordultak hozzájuk, ezért a megítélésük koránt sem volt egységes. 

Szerelmi jóslásban is segít Luca

Tény, hogy szerelmi, férjfogó és férjjósló hagyományokból sincs hiány Luca napján. December 13. estéjén 12 gombócot főztek a férjre ácsingózó lányok, mindegyikbe papírcetlire írt nevet rejtettek, és a legelső, ami feljött a víz felszínére, megjósolta, hogyan fogják hívni a jövendőbelijüket. A másik eljárás az volt, hogy a 12 cetlit a párnahuzatba rejtették, majd karácsonyig minden nap látatlanul kivettek egyet és elégették. Ami végül megmaradt, az árulta el a titkot. ha pedig a december 13-án vízbe tett ág karácsonyig kizöldült, azt jelezte, hogy a következő évben férjhez megy a lány, ami nemcsak neki volt öröm, hanem az egész családnak, amely a várható gyermekáldásban látta jövőjét.

De a termékenység nemcsak a lányok kiváltsága volt, a természethez is hasonló jóslatok fűződtek. December 13-án ültették a Luca-búzát, ami ha karácsonyra kizöldült, jó termés ígéretét hordozta magában. Egyes helyeken máig él a Luca-napi kotyolás hagyománya, amikor a gyerekek végiglátogatva a falu házait, mondókákkal kívánnak bő termést és jószágszaporulatot, amiért finomságokat kapnak cserébe.

Szent Lucára is emlékeznek

A szokások változatosságát az magyarázza, hogy a néphit kétféle Lucát tartott számon, a boszorkányos mellett egy jóságost is. Luca napján ugyanis Szent Lucára vagy másnéven Szent Lúciára is emlékeznek, akit már az 5. század óta vértanúként tisztelnek. Az előkelő szicíliai családból származó lány édesanyja gyógyulásáért szüzességet fogadott és Jézussal jegyezte el magát. Evilági vőlegénye viszont bosszúból feljelentette keresztény hite miatt a helyi fejedelemnél, aki előbb megpróbálta a lányt bálványimádásra kényszeríteni, majd bordélyházban akarta elvenni ártatlanságát. Minthogy egyik terve sem járt sikerrel, kiadta a parancsot, hogy öntsék le olajjal meg szurokkal, és elevenen égessék el. Ám a tűz sem fogott Lúcián, ezért kínzói végül kardot döftek a torkába. Így lett többek között a hegyes szerszámokkal dolgozók és az utcanők védőszentje

A Ripost megtalálta a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Szent Lúcia osztályába járó egyik diákot, aki mesébe illő történetet tárt elénk. 

A dédnagymamám 1911. december 13-án, Luca napján született, vagyis 11.12.13. volt a születési dátuma, és ez a fajta számmisztika még a bátyám születési idejében is felfedezhető. 

Ráadásul mindezt lehet még fokozni! Úgy tartják, Luca napja időjóslás szempontjából is fontos dátum: az azt követő 12 nap időjárása a jövő esztendő 12 hónapjának meteorológiájáról jövendöl. Ezt hívják Luca kalendáriumának.

Luca-napja kapcsán megdöbbentő érdekességről mesélt a a budapesti ciszterci gimnázium Szent Lúcia osztályába járó egyik diák Fotó: Pixabay.com (képünk illusztráció)

5+1 elképesztő Luca-napi szokás

Íme néhány fura Luca-napi szokás, amelyek nagy része mára feledésbe merült:

  • Luca töke: még jóval azelőtt, hogy az angolszász halloweeni ünnep begyűrűzött hozzánk, december 13-a volt az a nap, amikor tököt faragtak és sötétedés után gyertyát tettek a belsejébe, hogy rémisztő kinézetével elijesszék a szellemeket. 
  • Luca-maszk: a gyerekek sötétedés után ijesztő maskarákban riogatták a falu lakóit, akiktől édességet vártak, és ha nem kaptak, átkot szórtak a ház népére.
  • Luca-disznó: azzal ijesztgették a rossz gyerekeket, hogy elviszi őket a disznó képében megjelenő kísértet.
  • Luca-csíny: ha valakit bosszantani akartak, nem bántak csínján a csínyekkel, például a szekerét az éj leple alatt szétszedték és valamelyik tetőn rakták össze, aztán az egészet a rossz szellemekre és boszorkányokra fogták.
  • Luca-pogácsa: pénzérmét sütöttek a pogácsába, és aki ráharapott, annak állítólag szerencsét hozott.
  • Luca-pénz: kölcsönadni nem volt szabad a Luca-pogácsában talált pénzt, mert úgy hitték, hogy ezzel elhagyja a házat a szerencse.

Jöjjön egy videó a 21. századi kisiskolások előadásában: így zajlik a Luca-napi kotyolás! 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

„Aki azt hiszi, hogy leelőztek minket a románok, az látogasson el hozzájuk” – szakértő a Mandinernek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből