RETRO RÁDIÓ

Fontos bejelentést tett Németh Szilárd, rengeteg embert érint

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 21. 16:20
Frissítve2022. 11. 21. 16:25

Ezzel a döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány.

A kormány döntött arról, hogy azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak – közölte Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

NÉMETH Szilárd
Fotó: MTI

A döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány, ebből 1400-an budapesti bérlakásokban laknak, 532 család pedig a Magyar Honvédség kezelésében levő állami tulajdonú ingatlanokban él a fővároson kívül Nagytarcsán, Debrecenben és Nagyorosziban

– ismertette.
Láng Zsolt közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: hétfő este jelenik meg az erről szóló kormányrendelet, amelyben visszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől vezetik be a szabályozást. Jelezte: amikor az érintett házak leigazolják a működési elvüket, akkor visszamenőleg lesz lehetőség elkészíteni az elszámolást.
Láng Zsolt elmondta: míg Balla György, az energia-áremelkedés miatt szükséges stratégiai egyeztetések koordinálásáért felelős miniszteri biztos a vidéki önkormányzatokkal tárgyalt a rezsit érintő kérdésekről, ő maga a budapesti önkormányzatokkal, így a főpolgármesterrel is tárgyalt a témában. A beszélgetések során kiderült, hogy a VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben vannak olyan állami és önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások, ahol nincsenek külön mérőórák, így az ott élő családok nem a lakossági fogyasztásnak megfelelő árat fizetik.
A kormány ugyanakkor nagyon gyors döntést hozott, és a rezsivédelmet kiterjesztette ezekre a családokra is, hiszen a kabinet célja, hogy minden magyar családot megvédjen az elszabadult inflációs rezsiáraktól – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva közölte: vidéki önkormányzatok részéről ilyen probléma nem jelentkezett egyelőre, de ha megtörténik, akkor ez a rendelet rájuk is vonatkozik majd.
Láng Zsolt azt a meggyőződését hangoztatta: ebben a helyzetben párbeszédre és együttműködésre van szükség, „nem feszültségre, balhéra és a különböző pártpolitikai öncélok folyamatos ismételgetésére”.
Németh Szilárd ezzel kapcsolatban egy „kivételt” említett: azzal vádolta Baranyi Krisztinát, a IX. kerület polgármesterét, hogy az üggyel kapcsolatos tárgyalásukon „nem a megoldást, hanem a balhét” kereste.

 

Németh Szilárd szerint a brutális és értelmetlen brüsszeli szankciók miatt – amelyekkel Oroszországot szerették volna megbüntetni – hihetetlen nagy energiaválság keletkezett egész Európában. A magyar kormány úgy döntött, hogy egész Európában egyedülálló módon fenntartja a rezsicsökkentést, és ezzel továbbra is minden magyar család havonta 181 ezer forintot spórolhat meg – hangsúlyozta.

 

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos felhívta a figyelmet arra: a kormány az általánostól eltérő, speciális élethelyzetekre is figyelemmel volt a rezsicsökkentés védelme során, így külön kedvezményt biztosít a nagycsaládosoknak, a társasházaknak és a többgenerációs családi házakban élőknek. Ezek az intézkedések 65 ezer családot érintenek. Hozzátette: az elektromos gyógyászati segédeszközökkel élő közel 10 ezer ember is külön villamosenergia-kedvezményben részesült.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.