Létrehozva: 2022.11.14.

Ezek a slágerek most a Black Friday akcióin

Többen terveznek vásárolni, mint tavaly, előtérbe került az élelmiszer és a ruhanemű.

A hatalmas infláció közepette még nagyobb jelentősége lett a különféle akcióknak, árengedményeknek. Egy kutatásból most az derült ki, hogy többen terveznek Black Fridayen költeni, mint tavaly, ráadásul egyre népszerűbb a ruhanemű és az élelmiszer - derül ki az eMAG által megrendelt felméréséből.

Minden második vásárló 15 és 60 ezer forint körüli összeget költene ezen a napon, a megvenni kívánt termékek körében előtérbe került a ruha, a cipő, a különböző háztartási kisgépek és a spórolási szándék nyomán az élelmiszer is.

7,4 százalékponttal nőtt azoknak a száma, akik tervezik, hogy vásárolnak valamit a Black Fridayen: 24,5 százalékuk jelezte vásárlási szándékát

 - derül ki a Kantar Romania piackutató cég által az eMAG megbízásából az idei fekete péntek előtt, ezer, Magyarországon élő 18-55 év közötti személy körében végzett reprezentatív felméréséből. A kutatást 2015 óta minden évben elvégzik a fekete péntek előtti hetekben.

Fotó: Kondella Misi Photography

Ruha, kisgép és élelmiszer a sláger

Fontos trendváltozást is előrejeleznek az idei Black Fridayre a felmérés eredményei: idén a legtöbb válaszadó a ruhaneműket (28,8%) jelölte meg olyan termékként, amelyet a fekete pénteken vásárolni tervez, ami közel tíz százalékpontos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Az előző évhez viszonyítva közel 12 százalékponttal többen (15,3%) terveznek cipőt vagy egyéb lábbelit vásárolni, és divatkiegészítőket (pl. óra, retikül) is 11 százalékponttal többen (14%) terveznek venni az idei fekete pénteken, mint tavaly ilyenkor. A ruhaneműk és divatcikkek utoljára 2020-ban, a pandémia kitörésének évében, a korlátozások alatt voltak ennyire népszerű fekete pénteki termékek.

Ugyancsak jóval többen terveznek élelmiszert (étel és ital) rendelni a Black Fridayen: míg idén a válaszadók 12,7 százaléka tervez vásárolni, tavaly csupán 1,2 százalék kalkulált ezzel a kategóriával. A műszaki termékek közül a legtöbben háztartási kisgép (25,3%), hűtőszekrény (10,9%), TV (10,9%), mosógép (10,5%) vásárlását tervezik a fekete pénteken, és ugyancsak tíz százalék körüli a játékokat vásárolni tervezők aránya.

A legtöbben 15-60 ezer forint között költenének

Idén bruttó 30 ezer és 60 ezer forint közötti összeget tervez elkölteni a Black Fridayen a válaszadók legnagyobb hányada (25,3%), míg 24 százalékuk jelölte meg a 15 ezer és 30 ezer forint közötti értékhatárt. Összességében a válaszadók csaknem fele (49,3%) 15 ezer és 60 ezer forint közötti költést tervez, míg 60 ezer és 100 ezer forint közötti összegért 17 százalékuk vásárolni a fekete pénteken.

Idén is mindent visz az online piac

Idén is egyértelmű az online kiskereskedelem fölénye a fekete pénteki akciókban: a válaszadók 83,4 százaléka a fekete pénteki vásárlást elsősorban online áruházban tervezi elvégezni, 55 százalékuk pedig a hagyományos, offline boltokban gondolkodik a fekete péntekkel kapcsolatban. A Black Friday akciókkal kapcsolatban az eMAG-ot említette a legtöbb válaszadó (42,8%) a neves magyarországi webáruházak közül.

Tavalyhoz hasonlóan az eMAG idei Black Fridayán az európai uniós előírásoknak megfelelően egy-egy termék gyártója által ajánlott árat (RRP) is feltünteti a fekete pénteki akciós ár mellett. Ha a Black Friday ár felett egy áthúzott ár szerepel, az a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti - szintén az uniós direktíva alapján.

A Black Friday rendelések kiszállítását idén december 2-ig vállalja az eMAG, a cég várakozásai szerint a rendelések 70 százalékát pedig mindössze 5 napon belül feladják a megrendelőknek.  Idén a legkedvezőbb kiszállítási lehetőség egyértelműen az országszerte több mint hatszáz helyszínén elérhető easybox hálózatának csomagautomatában való átvétel. Az eMAG új, közel 117 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központjának első ütemét már használatba vette a cég, ez is segít kiszolgálni az idei fekete pénteki rendelések gyors kiszállítását.

Mikor van a Black Friday?

Több üzlet már elkezdte a különféle  akciókat, így érdemes már most körbenézni. Érdekes módon több üzletben már november 18-án megtartják a Black Friday napját, ám az "igazi" majd csak november 25-én lesz, ám a keresgélést nem érdemes addig halasztani.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár