Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.29.
Módosítva: 2022.11.29.

A benzinturizmust a gyógyszerturizmus váltotta fel

Egyre nagyobb gondot jelent Szlovákiában a gyógyszerhiány, amit az emberek a legegyszerűbb módon igyekeznek megoldani: Ausztriából és Magyarországról szerzik be a szükséges tablettákat, készítményeket. Egy felvidéki patikus mesélt nekünk az általa is tapasztalt jelenségről.

Úgy tűnik, hogy a korábbi benzinturizmust felváltotta egy új jelenség, a gyógyszerturizmus, ami egyfelől köszönhető a Szlovákiában fellépő gyógyszerhiánynak, emellett pedig a forint- és euroárfolyam szlovákokra kedvező hatásának.

Főként vérnyomáscsökkentőkből és antibiotikumokból mutatkozik hiány Szlovákiában, ezért a magas vérnyomással küzdő szlovákok inkább átjárnak Magyarországra és Ausztriába, hogy meg tudják vásárolni a náluk elérhetetlennek számító készítményeket. A Szlovák Gyógyszerészi Kamara elnöke, Ondrej Sukeľ szerint a gyógyszerhiány  régóta fennálló probléma az országban, amitől sajnos sosem fognak tudni teljesen megszabadulni, csupán az a kérdés, milyen mértékben és meddig tart majd. 

Fotó: AFP - Rendőri ellenőrzés a szlovák-magyar határon

 

Legfőképpen a csomagoló- és nyersanyagok hiánya, a más országokba irányuló export, illetve a hirtelen megnövekedett kereslet okozza a problémát.

Lapunknak Mészáros Erzsébet felvidéki gyógyszerész számolt be a szlovákiai gyógyszerhelyzetről és a mindennapi tapasztalatokról.

Én egyelőre annyit érzékelek az egészből, hogy múlt hét szerda óta nem kaptunk antibiotikumot. Ezt viszont penicillinnel könnyen lehet pótolni. 

– árulta el a dunaszerdahelyi gyógyszerész.

Hozzátette, hogy sokan Magyarország felé veszik az irányt, ha olcsóbban szeretnének beszerezni valamit, mivel a forint gyengülése kedvező az euróval rendelkezők számára.

Biztos, hogy átmennek, főleg a forint jelenlegi helyzete miatt jobban megéri nekik a határon túl beszerezni a különböző készítményeket. Sokkal olcsóbban meg tudják venni a gyógyszereket, mint itt.

Főleg étrendkiegészítőket és vitaminokat vásárolnak, sőt van, aki nagyobb mennyiségben vásárol, hogy aztán azt itthon el tudja adni – osztja meg tapasztalatait a gyógyszerész, aki elárulta, hogy a Magyarországgal szomszédos országban a vényköteles gyógyszereket meg lehet vásárolni recept nélkül is.

– A vényre kapható gyógyszereket, mint például az antibiotikumot, csak úgy tudják megvenni, hogyha eladják nekik a patikában. 

A gyógyszerész a gépén át tudja állítani, hogy ne a társadalombiztosítást terheljék,  hanem magát a pácienst, akivel ott helyben ki is fizettetik a gyógyszer árát.

 Hozzánk is szoktak érkezni Győrből betegek, akik vényre kapható gyógyszert keresnek, vagy olyan készítményt, ami Magyarországon sokkal drágább és itt, nálunk olcsóbb – tette hozzá a szakember.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek