Létrehozva: 2022.10.24.
Módosítva: 2022.10.24.

Tűzifacsalókat buktatott le a Bors

Tűzifával csaló alkalmi kereskedők nyomára akadtunk.

Szerző Ripost

Megszaporodtak a tűzifával kapcsolatos csalások a megnövekedett energiaárak következtében. Már korábban is köztudott volt, hogy egyes kereskedők szívesen locsolják a raktárukban felhalmozott készletet annak érdekében, hogy a fa megszívja magát, ezáltal nagyobb legyen a tömege, éppen ezért javasolják a szakértők, leginkább a köbméterben kínált fűtőanyagot vásároljunk. A gyakorlat ma is előfordul, és a csalók egyre több módszert bevetnek. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezért közzétett egy ajánlást, hogy a gyors meggazdagodásra vágyó bűnözők minél kevesebb embert károsíthassanak meg. A szakértők többek között azt sem javasolják, hogy a közösségi oldalakon hirdető alkalmi kereskedőktől vásároljunk tűzifát.  

Fotó: Török János

A Bors munkatársa számtalan gyanús hirdetést talált, és természetesen inkognitóban jó néhány megadott telefonszámot felhívott. Az egyik ajánlat szerint 27 ezer forintot kértek egy köbméter tölgyért. Ez a hatósági árnál kedvezőbb, ugyanis a rendelet szerint maximum 30 ezret kérhetnének. A vonal túlsó végén egy középkorú nő jelentkezett.  

Igen, van még tűzifa! Kéri vagy nem? 

– kérdezte sürgetően. Úgy tűnik, a kereskedőnek nagy lehet a forgalma, hiszen lazán megengedte magának a barátságosnak egyáltalán nem nevezhető stílust. A Nébih javaslata szerint megkérdeztük, meg tudja-e adni a faanyag-kereskedők nyilvántartására szolgáló EUTR-számát, ám ez nem tetszett az eladónak: még gorombább hangnemre váltott. 

"Olyan nekem nincs!" – mondta, majd bontotta a vonalat. Persze bennünket ennyire nem egyszerű lerázni, ezért a számot újratárcsáztuk, igaz, már hiába. A kereskedőt azóta sem értük el. 

Egy másik kereskedő még olcsóbban kínálta portékáját: egy köbméter tölgyért csupán 20 ezret kért. Mikor ennek okáról érdeklődtünk, közölte, hogy szeretné a készletet minél előbb kiüríteni. Persze megkérdeztük, nem gondolja-e, hogy ez egy kicsit gyanús, egy frappánsnak szánt szöveggel vágta ki magát. 

Sokan vagyunk versenyben, ezért jobb ajánlatot kell tennem

 – magyarázta. 

Amikor a vásárlás feltételeiről kérdeztük, közölte, előre kell fizetni, máskülönben nem szállítja ki a portékáját. A férfi egyébként azt ígérte, hogy Szabolcs megyéből juttatja el az árut Budapestre, és a kiszállításért csupán 200 forintot kér kilométerenként. A kereskedő megígérte, a faanyaggal együtt szállítólevelet is hoz, de mikor megkértük, hogy ismertesse annak elemeit, zavartan közölte, arra nem ér rá. Mindez azért érdekes, mert a hivatal külön felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes óvatosnak lenni, amennyiben egy vállalkozó a telephelyétől távol, hovatovább az ország teljes területére vállal kiszállítást.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra