
Titokzatos férfi segít a 11 éves nagybeteg Adélon
Egymillió forintos adománnyal segíti az agykárosult Adélt és családját egy titokzatos, budapesti férfi. A kislány egészségesen született, de kétéves korában megbetegedett, majd súlyosan sérült a központi idegrendszere.
Adél édesanyja, a 45 éves Petra belsőépítész, de mivel egyedül neveli a három gyerekét, nem tud maradéktalanul a szakmájában dolgozni. A mindennapi élet fenntartása is nehézségeket okoz számára, pedig az apa is részt vesz a gondozásban. A házuk rossz állapotban van, s bár elkezdték az akadálymentesítést, pénzügyi gondok miatt nem tudták befejezni. Egy titokzatos budapesti férfi anyagi felajánlása most ezen segít – írja a Metropol.

Adél egészségesnek született, egy ciszta okozta a bajt
A kislány édesanyja a lapnak elmesélte: Adél teljesen egészségesnek született, ám egy ciszta tönkre tette az epevezetékét majd a máját, kétéves korára végstádiumú májbeteg lett.
„Transzplantálták, az édesapja a donor. Szépen fejlődött: imádott rajzolni, énekelni, mozogni” – kezdte Petra, majd hozzátette: a kezelések miatt meggyengült a kislány immunrendszere, majd egy vírustól lázgörcse lett, lecsökkent a vércukorszintje, kómába került és károsodott az agya.
Speciális kapubejáróra és szobára van szükség
Adél édesanyja éppen a konyhában állt csüggedten, számolgatott, hogy mi mindenre kellene pénz, mikor Szalamanov Zsuzsától, a Transzplantációs Alapítvány Megújított Életekért elnökétől megkapta a jó hírt: egy millió forintot, ami nagyban megkönnyíti Petráék életét.
„A kapubejáró akadálymentesítése már korábban elkezdődött, de nem tudtam befejezni. Erre azért van szükség, hogy Adélt könnyen be tudjuk tolni a babakocsijával az udvarba és a házba. Az autóbejáró szilárd burkolatához szükséges anyagok összköltsége 144.000 forint lenne, plusz a munkadíj. És jelenleg 60.000 forint van a bankszámlámon” – mesélte Petra a Magyar Nemzetnek, majd azt is hozzátette: meg kell még javíttatniuk az autójukat is, mert egy figyelmetlen sofőr összetörte nemrég.
„Az autó elsődleges, hiszen csak azzal tudjuk Adélt napközibe vinni és kimozdítani a házból.”
Petra azt is elmesélte, három gyermeke közös szobában lakik, amelynek nagy részét Adél és az ő segédeszközei foglalják el. Ezért is lenne fontos egy külön szoba, ráadásul jól jönne egy speciális helyiség.
„Adélnak nagyobb élettér kell. A terápiás szobát az előszobából alakítanánk ki. Itt tárolnánk a wc- és zuhanyzó-ülőkéjét, a többi eszközét (karsín, lábsín, babakocsi, fejtartó, stb.) és lenne számára akadálymentes wc is.”
A kislány már így keresi a boldogságát
Mikor kiderült mekkora a baj a kislánynál, Petra úgy érezte: belebolondul. Bevallása szerint nagyon nehéz volt számára ellátni őt és a másik két gyermeket, a férjével elváltak. Ám erős maradt, most azon van, hogy belsőépítészként visszanyerje a szakmai tekintélyét, hogy stabil megélhetésük lehessen. Adélt egyelőre nem tudja bentlakásos iskolába adni, mert hosszú a várólista. A kerületben élő anyukákkal létrehoztak egy privát napközit, amit nagyon szeret a kislány, aki – Petra elmondása szerint – idővel elfogadta az állapotát, és már így keresi a boldogságát.





