tóth gabi
Ilyen lenne, ha a barátnőd repülni tudna!
Nyilván hallottál már az ókori görög vagy római istenekről és istennőkről, de szuperhősökről biztosan. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy köztünk élnek és igazából nap mint nap találkozol velük? Ha anyukád, lánytestvéred, nagymamád, nagynénéd, legjobb barátnőd, tanárnőd szuperhős lehetne, milyen szuperereje lenne?
Ez volt az alapkoncepciója annak a művészeti pályázatnak, amelyet „Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban” címmel gyerekeknek hirdetett meg a Színes Város Csoport és a Budapest Brand. Ennek keretében az általános iskolások azt mutathatták meg, milyen női szerepeket látnak a mindennapokban, és ha tehetnék, milyen szupererővel ruháznák fel azt a nőt, aki fontos szerepet játszik az életükben.
A Színes Város Csoport Magyarország első tűzfalszínesítő szervezetéként lehetőséget teremtett és teremt magyar művészek bemutatkozására, és arra is hangsúlyt fektetünk, hogy közhasznú céljainkkal összhangban minél inkább teret adjunk a művészi szabadságnak
– mondta el a Ripost-nak Nádudvari Noémi esztéta, a projekt művészeti vezetője.
Csaknem 60 pályamű érkezett a májusi felhívásra, a rajzokon sok esetben megjelent a repülés képessége, a különböző idő- és gondolati síkokon történő utazás, de lézerszemű csodanők és a tűzzel könnyedén bánó lányok is szerepeltek rajtuk. Ezekből inspirálódott Bakos Zsuzsi és Váczy Enikő, kettejük keze nyomán született meg a XI. kerületi Szerémi úti alkotás a déli vasúti összekötő híd alatti, eddig üres betonfelületeken.