RETRO RÁDIÓ

Nagy örömhírt jelentett be az SMA-s Zente anyukája

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 19. 18:30

A kisfiú közel 3 éve kapta meg a gyógyszert.

A kis SMA-s Zente 2019. október 29-én kapta meg az életmentő kezelést, a Zolgensmát. Ő volt, aki elsőként megkapta a gyógyszert a Bethesdában, az ott dolgozó szakemberek miatta tanulták meg ezt az eljárást.

Fotó: Facebook

A gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiú akaraterejének és a szernek köszönhetően szépen fejlődött az évek során, a gyógyszer beadásának évfordulója előtt pedig most rohamos javulást mutat. 

„Hamarosan közelít a Zolgensma beadásának bűvös 3. évfordulója is, amihez persze Bethesda kontroll is társul” – kezdte legfrissebb posztját Zente anyukája. „Nem tudom egyébként, hogy az infúzió, amit három éve kapott, érzi-e az évfordulókat, de lassan kezdem azt hinni, hogy igen. Bár egész évben szépen, dinamikusan fejlődik a kis teste, de valahogy így októberben mindig jön valami nagyobb erő, amitől leesik az állunk. Most például kitalálta, hogy úgy áll négykézláb, hogy nem a térde van lent hanem csak a talpa! Próbáld ki, én megtettem. Szerintem ez nagyon nehéz. Ráadásul senki nem kérte ezt tőle, tornán sem napirendi pont. Főleg, hogy 'szeret' minden esést fejjel tompítani. Viszont ebben a helyzetben még sosem esett el. Fáradtan sem. Illetve a csípője is sokkal erősebb, ezért kapaszkodás nélkül tolja magát térdelőállásba, és olyan stabilan tartja, hogy közben tárgyakat is képes emelgetni. Ezáltal persze a normál állás segédeszköz nélkül is sokkal jobban megy neki.”

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.