RETRO RÁDIÓ

Kozma atya: a jó cselekedet minket is formál

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 20. 15:24

Tíz tonna papíradományt kapott a Máltai Szeretetszolgálat. A Vajda papír-csoport a fogyatékkal élőknek szánja támogatását. Kozma atya szerint nagy öröm ezekkel az emberekkel együtt élni.

Elég nagy a szívünk ahhoz, hogy mindenkinek helye legyen a csodálatosan szép, teremtett világ ege alatt, és a mi jóakaratunk is elég nagy ahhoz, hogy minden ember, aki várja a másik embert, mint segítőt, ne hiába várakozzon – mutatott rá Kozma Imre atya, amikor átvette a Vajda papír-csoport támogatását, amelyet a cég a fogyatékkal élőknek szán. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben a szakemberek segítik a súlyosan és halmozottan fogyatékos embereket, hogy a lehetőségekhez mérten önálló életet élhessenek. 

A gyermekeknek játék is jut. Fotó: Végh István

Vajda Attila, a Ti mind hősök vagytok! elnevezésű jótékonysági program, illetve a cég vezetője elmondta: 

Ehhez szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy a karitatív szervezet 22 bentlakásos intézményét, 16 nappali ellátást nyújtó központját és 27 támogató szolgálatát egyaránt ellátjuk higiéniai papírtermékekkel egy éven keresztül. A mostani akcióban több mint 10 tonna terméket ajánl fel cégünk 3000 fogyatékossággal élő embernek országszerte.

 

Kozma atya szerint nagy öröm ezekkel az emberekkel együtt élni.

- Sosem felejtem el: amikor 6-8 éves, fogyatékkal élő gyerekek között voltam, ösztönszerűen kitártam az üres kezemet és megkérdeztem tőlük, hogy mi van benne. Egy kislány, Gabi kimondta: tele van szeretettel! Ekkora dicséretet én még életemben nem kaptam addig. A Vajda Papír támogatásának is szívből örülnek. Nagy nap ez nekik, hiszen rendszeresen átélik, hogy vannak, akik megajándékozzák őket – mondta el a Metropolnak Kozma atya. - Nekem nagyon-nagyon sokat jelentő üzenet az, hogy aki jót tesz, az jobb lesz. Mindenki szeretne jó lenni, csak azért nem sikerül sok embernek, mert azt, amivel a jó cselekedet jár, azt már nem vállalják. Pedig hallatlanul fontos ez! Mert aki nem tesz jót, az nem ismeri meg azt a lelki békét, azt a lelki derűt, amivel jár a jótett. Úgyhogy ezek minket is gazdagítanak – hangsúlyozta Kozma Imre atya.

 

Ma különösen fontos a fogyatékkal élők támogatása

- A vállalatunk az energiaintenzív iparágak közé tartozik, így komoly kihívás elé állít minket az energiaválság. Mi 2020 óta dolgozunk együtt a Máltai Szeretetszolgálattal. A mostani időszakban pláne időszerű a fogyatékkal élők segítése, amikor az egyébként egészséges családok is megélhetési kihívásokkal küzdenek. A fogyatékkal élőknek ez még nehezebb, hiszen támogatásra szorulnak mindenben – mondta el lapunknak a Vajda-Papír Kft. vezetője.

 

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.