tóth gabi
Egy polgári jogvita miatt mérgesedett el a viszony a felek között.
A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és rongálás miatt emelt vádat azzal az 57 éves férfival szemben, aki egy polgári jogvita miatt megrongálta perbeli ellenfele otthonát, kiszúrta autójának kerekeit, végül Balassagyarmat főterén megkéselte a nőt, akinek az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
A férfi, mint felperes, valamint a nő, mint alperes között 2019 óta zajlott kártérítési per a Balassagyarmati Járásbíróságon egy 2016. évi fogászati beavatkozás miatt. 2021. szeptember 17-én a felek megjelentek a bíróság előtt, azonban a tárgyalást a férfi jogi képviselőjének lemondása miatt megtartani nem lehetett.
A férfi kérte a per szünetelését, amihez az alperes ügyvédje nem járult hozzá. A férfi ezen felháborodva autójával a nő házához hajtott, ahol megrongálta a kaputelefont és berúgta a terasz üvegét, ezzel mintegy 255 ezer forintos kárt okozva. Ezután visszavezetett a belvárosba, ahol a fogorvos gépkocsijának gumiabroncsait egy búvárkéssel kiszúrta, ezzel további 147 ezer forintos kárt okozott.
A sértett és ügyvédje még a bíróság épületében telefonon értesültek az autó megrongálásáról, ezért elindultak feljelentést tenni a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra. Ekkorra a vádlott már a bíróság és a rendőrség között található főtéren várta őket. Az ügyvéd kérdésére elismerte, hogy ő rongálta meg a nő autóját, majd elkezdte a jogi képviselőt lökdösni.
A nő úgy akarta elkerülni a konfliktust, hogy a két férfi mellett a rendőrkapitányság felé indult, a vádlott azonban utána lépett és búvárkésével szemből hasba szúrta, majd a földre került fogorvost többször megszúrta. A segítségért kiáltó nő védelmére siető járókelők láttán a férfi abbahagyta a szurkálást, majd az ügyvédet is megfenyegette, de ezután a gyorsan helyszínre érkező rendőrök elfogták és ártalmatlanná tették őt.
A nőt 14 szúrás érte, az életveszélyes vérveszteség mellett vér- és légmell alakult ki nála, életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
ITT megtekintheted a bíróság épületét elhagyó vádlottról készült, valamint a főtéren a fogorvos segítségére siető emberek és rendőrség kiérkezését rögzítő térfigyelő kamerák felvételeit
A Nógrád Megyei Főügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben emberölés bűntettének kísérlete, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a közel 500 ezer forintos bűnügyi költségen túl az okozott kárt is térítse meg, a bíróság pedig a búvárkést is kobozza el.
Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a főügyészség 8 év börtönbüntetés és 8 év közügyektől eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt, azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést, az ítéletet a vádlott letartóztatásban várja.