Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.09.15.
Módosítva: 2022.09.15.

Elképesztő rezsinövekedés Németországban

Egyre nő a nyomás a kormányon, hogy egyszerű eszközökkel segítsék a polgárokat.

Szerző Ómolnár Miklós

A már-már megfizethetetlen rezsidíjak ellensúlyozására a német szövetségi kormány „masszív” segélycsomagot ígér, de annak pontos tartalmát egyelőre nem látni. Folyik az ötletelés a pártok, szakszervezetek, közgazdászok részéről, miközben több uniós országoban a lakossági rezsiárak szabályozásának már kialakult gyakorlata van. 

Rezsicsökkentési javaslatokkal bombázzák a német kormányt. Fotó: Shutterstock

A Berliner Morgenpost ezek sorában említi Magyarországot is, ahol, mint írják, árplafont vezettek be az áramra és a gázra a végfogyasztók számára.

A német szakszervezeti szövetség (DGB) rezsicsökkentési követelés szerint minden gázfogyasztó kapjon kedvezményes áron 7000 kilowattórányi alapmennyiséget, és minden további személy után további 2000 kWh-t. (1 köbméter fölgáz megközelítőleg 10,55 kWh energiatartalommal egyenlő, vagyis a 7000 kWh átszámítva 663,5 köbméter gáznak felel meg, s ehhez adódna a 2000 kWh-nak megfelelő 189,6 köbméter gáz. Magyarországon ez a mennyiség jóval magasabb 1729 köbméter – a szerk.)

Egy háromfős háztartás átlagosan évi 11 000 kilowattóra fogyasztással évi 990 eurót (406 ezer Ft) és a DGB szerint legalább 1200 eurót (492 ezer Ft.) takarítana meg. Aki több gázt fogyaszt, annak a magas piaci árat kell fizetnie. Az állam teljes költsége a jelenlegi árszinten 11 milliárd euró lenne, de akár meg is duplázódhat.

Veronika Grimm közgazdász szerint is jöhetne az államilag támogatott gáz alapfogyasztás – de csak az átlagfogyasztás 75 százalékára, hogy megmaradjon az energiatakarékosság ösztönzése. A közgazdászprofesszor mondandójának súlyát növeli, hogy 2020-óta tagja a „die fünf Wirtschaftsweisen” néven ismert gazdaságpolitikai tanácsadó bizottságnak.

Nyomás nehezedik a német kormányra a szövetségi államok részéről is. Markus Söder (CSU) és Manuela Schwesig (SPD) miniszterelnökök közösen támogatták az állami árplafon bevezetését. Alsó-Szászországban Bernd Althusmann (CDU) gazdasági miniszter az áram esetében az első 2000 kilowattóra (Magyarországon 2523 kWh – a szerk.), a gáz esetében pedig 5000 kilowattóra (474 köbméter) adná kedvezményes áron az energiát a háztartásoknak.

 

Évente több mint 2 millió forintot takarít meg egy család a rezsicsökkentésnek köszönhetően. - Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak és energiaválság alakult ki. Egy év alatt az áram ára több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára emelkedett, és az áremelkedés tovább folytatódik. A magyar lakosság és gazdaság energiaellátásának védelmére - több más országhoz hasonlóan - a magyar kormány is energia-veszélyhelyzetet és hét pontból álló intézkedési tervet hirdetett ki, amely augusztusban lép életbe. A várhatóan tovább emelkedő energiaárak mellett is megvédjük a lakossági rezsicsökkentést. Európában ez egy egyedülálló segítség, sehol máshol nincs olyan intézkedés, mely a családokat védené az elszabaduló energiaáraktól. A rezsicsökkentett ár minden magyar családnak biztosított a lakossági átlagfogyasztásig. Ez egy magyar háztartásnak havi 181 101 forint és évi 2 174 829 forint megtakarítást jelent.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően ennyit spórolnak a magyar családok a jelenleg ismert piaci árak mellett:

 

Forrás: Kormányzati Tájékoztatási Központ

 

Magyarország felkészül a télre – mondta Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a Portfoliónak adott interjújában. Horváth Péter János elmondta Magyarországon a hazai földgázfogyasztáshoz képest kiemelkedően magas földgáztárolói kapacitások állnak rendelkezésre. Míg az EU tagállamok földgáztárolói átlagosan az éves földgázfelhasználás 27%-át képesek tárolni, addig hazánk az éves hazai összfogyasztás 58%-át tudja tárolókban elhelyezni. A hazai tárolók már több mint 60 százalékos töltöttségűek és továbbra is folyamatosan zajlik a betárolás. A MEKH elnöke kiemelte, hogy a lakosság földgázellátását biztosító hosszú távú szerződések kiszámíthatóan ütemezett, biztonságos importot tesznek lehetővé. A Szerbia felőli betáplálást lehetővé tevő új földgázvezeték pedig garantálja, hogy a lakosság számára fenntartott gáz olyan útvonalon érkezhessen Magyarországra, amelyet nem érintenek az Északi Áramlattal kapcsolatos viták – tette hozzá. Az Európai Unió orosz földgázbeszerzésektől való függetlenedési terveiről szólva a MEKH elnöke úgy vélekedett, hogy azok legtöbbje csak közép- vagy hosszú távon lehet hatékony, de az előttünk álló fűtési időszakban keveset segítenek. Hangsúlyozta: Európa számára nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű, nem orosz eredetű, azonnal bevonható földgázforrás, ezért az azonnali és teljes függetlenedés nem reális cél. Elhelyezkedéséből adódóan Magyarországra különösen igaz ez, számunkra rövid és középtávon nincs reális alternatívája az orosz eredetű földgázforrásoknak. Megjegyezte, hogy a gázkrízis enyhítésének egyik eszköze a németek kezében van, hiszen az Északi Áramlat-2 vezeték műszaki átadása tavaly megtörtént és technikailag alkalmas arra, hogy az Északi Áramlat-1-gyel megegyező kapacitású gázt hozzon az Európai Unió területére.

 

A német kormány 50 százalék fölé emelheti részesedését az Uniper gázipari cégben, és nyitott arra a történelmi lépésre, hogy az ország legnagyobb gázimportőrének teljes államosításával megakadályozza az energiarendszer összeomlását.

A düsseldorfi székhelyű Unipernek több állami segítségre van szüksége, miután korábban már igénybe vett egy támogatási csomagot, egy ügyet ismerő szerint 20 milliárd eurós értékben.

A földgáz árának ugrásszerű emelkedése és az orosz szállítási korlátozások napi milliós veszteségeket okoztak, ami arra késztette a kormányt, hogy júliusban egy 30 százalékos részesedést tartalmazó mentőcsomaggal lépjen közbe.

Olaf Scholz kancellár kormánya kész további tőkeinjekciót végrehajtani, és részesedését az 50 százalékos  küszöbérték fölé emelni

– mondta az egyik, neve elhallgatását kérő Bloombergnek nyilatkozó személy.

A teljes államosításról is tárgyalnak, de az Uniper finn anyavállalata, a Fortum Oyj beleszólna ebbe a döntésbe – tette hozzá az illető.

A finn kormánnyal – a Fortum többségi tulajdonosával – jelenleg is folynak a tárgyalások, és Németország már korábban kijelentette, hogy nem hajlandó kivásárolni a finn részesedést.

Az Uniper szerdán megerősítette, a tárgyalt lehetőségek között szerepel, hogy a német kormány jelentős többségi részesedést szerezzen. Beate Baron, a német gazdasági minisztérium szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

A Fortum szerdai közleményében azt írta, nem hoztak semmilyen döntést a júliusi stabilizációs csomagban foglaltakon túl, de hozzátette, hogy alternatív megoldásokat vizsgálnak.

„A romló működési környezetet és az Uniper pénzügyi helyzetét figyelembe kell venni, miközben a Fortum, a német kormány és az Uniper folytatja a tárgyalásokat egy hosszú távú megoldásról” – közölte a Fortum, hozzátéve, hogy szükség esetén tájékoztatja a piaci szereplőket.

Németország eltökélt szándéka, hogy biztosítsa az Uniper túlélését a következő hónapokban, hiszen a hőmérséklet a tél felé haladva csökken, így az energiaszűkösség súlyosbodhat.

Az orosz szállítási korlátozások arra kényszerítették a vállalatot, hogy a drága spot piacon vásároljon gázt a szerződések teljesítéséhez, ami viszont a fizetésképtelenség szélére sodorta őket.

A határidős gázárfolyamok körülbelül háromszor magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, mivel Oroszország megtorolja az ukrajnai háború miatti szankciókat. Az energiaárak emelkedése megrázta az energiavállalatokat, és a kereskedések fedezetéhez szükséges biztosítékok fenntarthatatlan szintre emelkedtek.

A VNG AG, a német EnBW AG leányvállalata és egy másik jelentős gázimportőr a múlt héten nyújtott be kormányzati támogatás iránti kérelmet.

Klaus-Dieter Maubach, az Uniper vezérigazgatója a múlt héten a Bloombergnek adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy

a hiányzó orosz gázáramlás pótlásának veszteségei ebben a hónapban elérhetik a 7 milliárd eurós határt, ami a kormányt újabb beavatkozásra kényszerítené.

A kormánnyal kötött stabilizációs csomagban szerepel egy 7 milliárd eurós háttérintézkedés, amely a negyedik negyedévig biztosítja a vállalatot, de ennek a határnak az elérése minden bizonnyal hamarabb bekövetkezik – mondta Maubach egy milánói konferencián.

A kormány által júliusban felajánlott segélycsomagot még alá kell írni, majd az Európai Uniónak jóvá kell hagynia. A megállapodás 7,7 milliárd eurós kötelezően átváltható értékpapírokat, valamint a KfW állami fejlesztési bank 9 milliárd eurós hitelkeretét tartalmazta, amelyet az Uniper 13 milliárd euróra kíván növelni.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint a többség (52 százalék) úgy érzi, hogy romlott idén a személyes gazdasági helyzete. Ennél is többen (55 százalék) számítanak arra, hogy ez a helyzet az év végéig tovább romlik.

A válaszadók túlnyomó része készül arra, hogy aktívan cselekednie kell: 61 százalék azt tervezi, hogy a megnövekedett fűtési költségek miatt kevesebbet fűt majd, mint az előző évben.

Ami az Oroszország elleni szankciókat illeti, a németek továbbra is megosztottak, gyakorlatilag minden második válaszadó (52 százalék) támogatja az Oroszországgal szemben, az orosz–ukrán háború miatt télen bevezetett szankciók folytatását.

Minden harmadik (33 százalék) viszont inkább ellenzi a szankciók fenntartását.

Lényeges megemlíteni, hogy a szankciók elfogadottsága már az elmúlt hónapokban is csökkent.

A várható további terhek pedig, amelyek az elkövetkező hetekben és hónapokban sokak számára további korlátozásokat eredményeznek, valószínűleg tovább csökkenthetik az oroszországi szankciók elfogadottságát.

A kelet-németországi válaszadók szűk relatív többsége már most ellenzi az oroszországi szankciók folytatását.

Az 50 év alatti válaszadók körében is egyértelmű relatív többség van az Oroszország elleni szankciók ellen (44–46 százalék).

Nagy-Britanniában is a visszájára sültek el az Oroszországgal szembeni szankciók

Az Európai Unióhoz hasonlóan Nagy-Britanniában is visszájára sültek el az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók. A The Sun című brit lap arról írt, hogy miközben az orosz gazdaság meg sem érezte a büntetőintézkedések negatív hatását, sőt profitált azokból, addig az Egyesült Királyságban megsínylik azok következményeit. Példaként említik, hogy a rezsi 80 százalékkal emelkedett a briteknél, miközben Oroszországban csak 10 százalékkal. De az élelmiszerek inflációja is rendkívül magas, miközben az oroszoknál még csökkentek is az árak .

Hiába ígérte Boris Johnson korábbi és Liz Truss jelenlegi brit miniszterelnök, nem az oroszok, hanem a brit lakosság fizeti a háború és a miatta bevezetett szankciók árát.

Ráadásul az üzemanyag ára is rekordmagas – majdnem 2 font gallononként a szigetországban, ezzel szemben az oroszok ennek csak a harmadát fizetik.

A brit lap úgy összegez: „üdvözöljük a szankciókkal sújtott Oroszországban, ahol a fűtési számla és az üzemanyag ár a töredéke, mint Nagy-Britanniában.”

 

 

 

 

Szerző Ómolnár Miklós

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát