RETRO RÁDIÓ

Másodszor törte rommá luxusautóját az ámokfutó Budapesten – videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 12. 12:52
Frissítve2022. 09. 12. 13:41

A rendőrök elől ezúttal nem talált egérutat.

Alighanem a Halálos iramban filmsorozat lehet a kedvence annak a német fiatalnak, aki száguldozásával már másodszor okozott súlyos balesetet Magyarországon. Ezúttal a budapesti Egér úton vesztette el uralmát 550 lóerős luxusautója fölött, amely a szembejövő oldalra sodródva letarolt egy érkező kocsit – tudtuk meg a BalesetInfótól.

Fotó: BalesetInfó

Bár a két jármű totálkáros lett, vezetőik szerencsére kisebb-nagyobb sérülésekkel megúszták az ütközést. Ami azért is csoda, mert a külföldi rendszámú autó sofőrje valósággal kihívja maga ellen a sorsot. „Live fast, die young”, azaz élj gyorsan és halj meg fiatalon – szól jelmondata saját TikTok-csatornáján. Azzal versenyez, hogyan tudja feleannyi idő alatt teljesíteni a távokat, mint ahogyan azt az útvonaltervezők a megengedett maximális sebesség alapján kikalkulálják. A Budapest–Balatonfüred távot például 37 perc alatt tette meg a számított 77 perc helyett. 

A fiatal sofőr legyőzhetetlennek hiszi magát (Fotó: TikTok)

Az se zavarja, hogy a rekord nagyságú gyorshajtásai miatt már bevonták a jogsiját, és az engedély nélküli vezetésért is szépen gyűlnek a büntetései. Még henceg is vele közösségi oldalán, hogy egy hét alatt mennyi bírságot sikerült felhalmoznia. 

Rendőrségi és parkolási bírságok: egy hét termése (Fotó: TikTok)

A kettős állampolgárságú 19 éves férfi egy éve már Budapest belvárosában is karambolozott, éppen aznap, amikor letette a vezetői vizsgáját, jogosítványa tehát még nem is volt. Hogy elkerüljék az ebből eredő még nagyobb bajt, apja akkor magára vállalta a balesetet. Az sem mellékes szempont, hogy ellenkező esetben a biztosító sem igen fizetett volna, márpedig egy ilyen Mercedes AMG alaphangon 50 millió forintba kerül. 

Nézd meg a baleset helyszínén készült videót a rommá tört autókról!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.