Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.09.04.
Módosítva: 2022.09.05.

Mit is akarnak Gyurcsányék?

Gyurcsány Ferenc készül, nem hetek óta, mint arról Facebook-bejegyzéseiben rendszeresen tudósít. A bukott kormányfő 2010 óta folyamatosan készül visszatérni a hatalomba, és négyévente rendre megbukik. Népszerűtlensége töretlen, a választók csupán 10 százaléka bízná meg felelős pozícióval. Azt is mondhatnánk, Gyurcsány számára a határ immáron csak a csillagos ég lehet, idelenn aligha terem számára babér.

Gyurcsány Ferenc a Fidesz 2010-es kétharmados választási győzelme után egy az ATV-nek adott interjúban már sejttette, valamire készül. Akkor arról beszélt, belátható időn belül nem akar a szocialista párt elnöke lenni. Azóta sikeresen leszalámizta az MSZP-t, pártot alapított, és a legutóbbi választáson a DK lett a baloldal vezető ereje a Parlamentben.

Fotó: Laufer László

Mostanában Gyurcsány ismét aktív. Aktivitása Facebook-bejegyzésekben nyilvánul meg, megüzeni, hogy a kormánynak hamarosan vége, ő pedig készül. Becsmérli Orbán Viktort, a kormányt. A rezsicsökkentés újraszabályozása után, ami szerint a korábbi árak az átlagfogyasztás mértékéig maradnak érvényben, és a családok háromnegyede számára fennmarad az intézkedés, Gyurcsány azt írta. „Ilyen, amikor megérkezik a valóság. Végetek van. Mi meg készülünk.”

A nagyobbik kormánypárt nem hagyta szó nélkül a DK elnökének posztját, arra közleményben reagált, hangsúlyozva, hogy a valóság valójában Őszödön érkezett meg

A baloldal fűt-fát ígért a magyar embereknek, de csak adó- és rezsiemeléseket hozott a nyakukra. Kormányzásuk alatt se háború, se válság nem volt, mégis bedöntötték a gazdaságot. 

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán azt írta: Gyurcsány Ferenc megint kormányozni szeretne.

 

Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük. Amikor tehette, elvett egy havi nyugdíjat, és egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól, a tanárokról, és úgy emelte az adókat, mintha nem lenne holnap. Elvette az otthonteremtési és a családtámogatásokat, az adókedvezmény, s akkor is tizenötször emelte a rezsiárakat, amikor nem volt energiaválság Európában.

Gyurcsány tehát készül, de kommunikációjának címzettjei az ellenzéki pártok, és azt sugallja, hogy rajta kívül nem lehet alkalmas kihívója Orbán Viktornak. 

A momentumos Donáth Anna vette a lapot, és közösségi oldalán nekiment Gyurcsány Ferencnek. Azt írta: Ne készüljünk jövő héten kormányváltásra! Mert nem lesz. És a jövő hónapban sem. Aki ezt sugallja és erre készül, az nem őszinte az emberekkel, és hamis reményekkel hitegeti őket.”

A közvélemény-kutatásokból az látszik, hogy a mostani támogatottságok alapján baloldalon csak a DK-nak és a Momentumnak van reális esélye arra, hogy bekerüljön a Parlamentbe.

Két év múlva önkormányzati választások lesznek, elkezdődött a helyezkedés, a dilemma, Gyurcsánnyal vagy nélküle. A Nézőpont Intézet májusban azt írta: Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék). Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában az akkor még jobbikos Jakab Péter követte 23 százalékos támogatottságával, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne.

Gyurcsány Ferenc eltávolítása a baloldalról az elmúlt 12 évben többször is szóba került, legelőször egyből a 2014-es választások előtt, de nem tudtak megszabadulni tőle.

Hogy lehet úgy egymással versenyezni, hogy közben együtt is kell működni, ez a legnagyobb dilemma most a történelmi töredezettségű baloldalon – mondta helyzetértékelésében Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője az M1-en. Ha érvényesülni akarnak, akkor összefogásra mindenképpen szükség lesz, de a Momentum készülhet arra, hogy aki eddig paktumot kötött Gyurcsány Ferenccel, az sosem jött ki jól belőle – hívta fel a figyelmet Nagy Ervin.

Erre a Jobbik és Jakab Péter esete a legjobb példa. Jakab a DK egyik ernyőszervezetévé tette a Jobbikot, és sorra kötötte a pártja számára rosszabbnál rosszabb megállapodásokat, ennek eredményeként a párt parlamenti frakciója közel a harmadára csökkent, míg a Gyurcsány-párt majdnem megduplázta jelenlétét az Országgyűlésben. 

 

Jakab most a Nép Pártja Mozgalom megalapításával próbál magának politikai jövőt (és megélhetést) teremteni, de két év múlva feltehetően ő sem tehet mást: ismét lepaktál Gyurcsánnyal. És lényegében azt mondja majd, amit a karikatúránkon: „Főnök, vigyetek magatokkal, bárhova is mentek!”

Végezetül álljon itt Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédéből egy idézet: „Egyetlen feladatunk van a magyar baloldallal szemben, és az egyben kötelességünk is: ellenzékben kell őket tartani, ameddig csak lehet.”

A baloldal az áprilisi választások óta tanácstalan, a politikai tevékenysége lényegében mérhetetlen és kizárólag aktuálpolitikai, pillanatnyi (vélt) előnyök érdekében tett nyilatkozatokban, állásfoglalásokban és tömeg nélküli tömegrendezvények szervezésében mutatkozik meg – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Április 3-án a Fidesz–KDNP pártszövetség történelmi győzelmet aratott, több, mint 3.060.000 szavazatot (a leadott voksok 54 százaléka) és ezzel 135 mandátumot szerzett, így megszakítás nélkül negyedszer kormányozhat kétharmaddal Orbán Viktor miniszterelnök - emlékeztetett Ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász hozzátette, a hat ellenzéki párt szövetsége a prognózisokhoz képest alulteljesített, a szavazatok valamivel kevesebb, mint 35 százalékát tudhatták magukénak.

Kiemelte, a jobboldali elhajlással korántsem vádolható brüsszeli Politico szerint a magyar kormánypártok támogatottsága 63 százalék, míg a baloldali Gyurcsány-koalíciónak mindössze 23 százalék. Ehhez az arányhoz a nemzeti és a globalista oldal is tevőlegesen hozzájárul: a polgári, konzervatív kormány békepárti, harcol a háborús infláció, az energiaválság és Brüsszel föderalista törekvései ellen, míg a baloldal fegyverekkel és katonákkal támogatná Ukrajnát, ezzel veszélybe sodorva hazánk területi integritását, valamint a kárpátaljai magyarok életét.

Ifjabb Lomnici Zoltán hozzátette, a DK által dominált baloldal a magyar emberekkel szemben a nemzetközi nagytőkét képviseli és eltörölné a kormány lakosságot védő intézkedéseit, az emelkedő rezsiárak ellen, például, kevesebb fürdést és alacsonyabb fogyasztást javasol, ami egy európai ember esetében felérne a második generációs (ECOSOC) alapjogok megsértésével.

A baloldal az áprilisi választások óta tanácstalan, a politikai tevékenysége lényegében mérhetetlen és kizárólag aktuálpolitikai, pillanatnyi (vélt) előnyök érdekében tett nyilatkozatokban, állásfoglalásokban és tömeg nélküli tömegrendezvények szervezésében mutatkozik meg, ráadásul antagonisztikus belső ellentétekkel is szembe kell nézniük - emelte ki.

A szakember felhívta a figyelmet, mindezek következtében a hatpárti koalíció és annak pártjai szétesni látszanak, ami tovább erősíti a hiteltelenségüket. Ezt bizonyítják az elmúlt hónapok időközi önkormányzati választásai, ahol rendre győzedelmeskedtek a Fidesz–KDNP jelöltjei.

Megjegyezte, az elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik, az egykor Magyarország második legerősebb pártja, amely a 2018-as választások óta a tagjai, illetve a szavazói számában is folyamatos és szignifikáns csökkenést könyvelhet el, és koalíciós partner nélkül esélye sem lenne bejutni parlamentbe – tekintettel az 5 százalékos küszöbre. A pártból kilépett, többek között, Stummer János, Zágráb Nándor nagykőrösi önkormányzati képviselő, a Jobbik Pest megyei elnöke, valamint Jakab Péter is, aki már június elején lemondott az egykor szélsőjobboldali párt vezetéséről, mivel az új elnökség megvonta tőle a támogatást.

„Ezennel kilépek a Jobbikból, független képviselőként pedig maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén. A Jobbik feladhatja, én soha” – jelentette be közösségi oldalán Jakab, aki ezzel a párt és saját maga megmaradt hitelességét is aláásta.

A szakember kiemelte, az olyan pártok, amelyek az eredeti célkitűzéseiket, elveiket feladják, és ideológiai, intellektuális kiüresedésen mennek keresztül, a politikai téren megegyeznek egy totális megsemmisüléssel, társadalmi támogatás elvesztésével. Ilyen értelemben vett megszűnésen ment keresztül a rendszerváltás óta az SZDSZ, az MDF és az FKgP is.

A baloldal sok politikai eredményről nem számolhat be az elmúlt időszakból. A háborús infláció elleni küzdelem helyett továbbra is – a népérdekkel szembe helyezkedve – a nemzeti kormány ellen harcoltak, elsősorban tüntetések szervezésével, melyek rendre kudarcba fulladtak - sorolta Lomnici Zoltán, hozzátéve, július 10-én, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be a kata rendelkezésekre vonatkozó módosító törvénytervezetet, melynek hatására már aznap délután tüntetés vette kezdetét Budapesten. A baloldal, tartva magukat a „hagyományaikhoz”, miszerint elvek helyett mindig az aktuális téma mellé állnak, elég csak a BLM vagy a jogállamiság kérdéseire gondolni, július 13-a délutánra tüntetést szervezett (Momentum), 14-én pedig az Magyar Kétfarkú Kutyapárt szervezésében tartottak, építőnek semmiképp sem nevezhető, hídfoglaló pikniket.

A „tüntetésen” néhány száz ember vett részt. Augusztus 17-én a fakivágásról szóló kormányrendelet visszavonásáért szerveztek tüntetést (annak ellenére, hogy továbbra is tiltják a nemzeti parkok és a Natura 2000 területén lévő erdőkben a fakitermelést), ahol nagyjából ötezren jelentek meg (míg a Facebookon 57.000 ember igazolta vissza a jelenlétet). Augusztus 20-ára országos gazdatüntetést hirdettek, 1800 traktoros gazda érkezését várták, de végül mindössze egy traktoros indult útnak - emlékeztetett az alkotmányjogász.

A baloldal április óta el (nem) végzett munkáját látva, Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a közösségi oldalán megosztotta, hogy „Ne készüljünk jövő héten kormányváltásra! Mert nem lesz. És a jövő hónapban sem. Aki ezt sugallja és erre készül, az nem őszinte az emberekkel, és hamis reményekkel hitegeti őket. De ami még ennél is rosszabb: aki politikusként arra készül és arra célozgat, hogy a kormány majd heteken, vagy akár néhány hónapon belül megbukik, az az ellenzéki oldal legfontosabb munkáját akarja megspórolni... ahelyett, hogy a csodát várnánk, és a holnaputáni kormányváltásra készülnénk, azt javaslom mindannyiunknak itt, az ellenzéki oldalon: dolgozzunk az ellenzék szellemi megújításán. Van munka bőven.” Ezzel rámutatott, milyen állapotok uralkodnak a baloldalon, amely a hiteltelenség csapdájába sétálva a teljes szétesés küszöbén áll - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó