RETRO RÁDIÓ

Hat percig tartották a levegőben az öngyilkos férfit, így végződött a dráma

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 22. 08:00
Frissítve2022. 09. 22. 08:17

A 9. emeletről lógva könyörgött, hogy engedjék meghalni.

Emberpróbáló feladat várta azt a három debreceni rendőrt, akit a Tevékenység Irányítási Központ egy öngyilkossági kísérlethez riasztott. A bejelentés egy panelházból érkezett, ahol egy lakó a 8. emeleti lakása ablakán kinézve egy emberi lábat látott.

A,Man,With,Depression,Sits,On,The,Window,,Wants,To
Fotó: Shutterstock

A rendőrök autóba pattantak és a helyszínre siettek.

Megláttuk a férfit, amint a 9. emeleten a korlátba kapaszkodva lóg a levegőben. Azonnal berohantunk, majd berúgtuk a folyosóajtót, hogy bejussunk a lakásba, onnan pedig az erkélyre 

– idézte fel a Borsnak Bora László törzszászlós, aki részt vett a mentésben. Elmondta, hogy kollégája, Szűcs Bálint megfogta a férfi kezét, aki viszont megijedt, és azonnal elengedte a korlátot. A közben odaért Balogh Tamással együtt mindhárman utánakaptak, és a levegőben tartották. A kinyúló virágtartó miatt esélyük sem volt visszahúzni őt az erkélyre, ezért a helyszínen kiérkezett tűzoltók kosaras emelőjével történt a mentés.

A jármű sajnálatos módon nem tudott leparkolni a ház előtt, mivel az ilyen célokra fenntartott helyet is elfoglalták a ház lakói. Emiatt az emelővel is csak a 8. emeletig tudtak felnyúlni, közben a férfi végig rúgkapált 

– mesélte a rendőrtiszt.

A tűzoltók épphogy el tudták érni a férfi lábát, ezért arra a megoldásra jutottak, hogy ők a kosárból húzzák, míg a rendőrök fentről próbálják lejjebb engedni.

Körülbelül 6 percig tartottuk a lógó férfit a levegőben, de szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Igazán emberpróbáló volt, hiszen egyáltalán nem akarta, hogy őt bárki megmentse. Belenéztem a szemébe és mondtam neki, hogy kapaszkodjon, de ő csak azt hajtogatta: engedjük meghalni 

– árulta el a sokkoló részleteket Bora László, hozzátéve, hogy a férfi még a kosárból is megpróbált kiugrani, ezért kényszerítő eszközt kellett alkalmazniuk vele szemben

Szóltam a kollégáknak, hogy térdeljenek a hátára és bilincseljék hozzá a kosárhoz. Másképp nem lehetett volna épségben lejuttatni. 

A férfi a családjával lakott a debreceni lakásban. Felesége éppen akkor érkezett a helyszínre, amikor a három rendőr próbálta megtartani a férjét a levegőben. Fia a mentés alatt is a lakásban volt, de senki sem találkozott vele, mert bezárkózott a szobájába. Vélhetően játszott vagy zenét hallgatott, ezért nem vette észre, amint édesapja kimászik az erkély korlátján, és a berontó rendőröket sem hallotta.

A feleség viszont teljesen kiborult. Elmondása szerint semmi jele nem volt annak, hogy férje ilyen dologra készült. A megmentett öngyilkosjelöltet a mentők a traumatológiai osztályra szállították.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.