
Fekete hét: Két eltűntet is holtan találtak
Arnold egy furcsa búcsúlevelet hagyott, Tamás egy rehabilitációs otthonból tűnt el. Sajnos már egyiküket sem találták meg élve.
Egy eltűnt személy hozzátartozói sosem adják fel a reményt, a végsőkig bíznak benne mindig, hogy szerettük épségben előkerül. Sajnos ezt nem mindig van így, ezen a héten pedig két tragédia is megrázta azokat, akik figyelemmel követik, hogy éppen kiknek veszett nyoma.

Kollégái búcsúztatják
A 48 éves Tamás a pusztataksonyi "Tóparti Otthon" rehabilitációs otthonból tűnt el még augusztus elején. Hetekkel később holttestét találták meg. Halálhíre megrázta az ismerősöket, mindenki remélte, hogy épségben előkerül majd. „Ég veled, kedves pék kollégám” – búcsúzott Tamás volt munkatársa. „A legjobb munkatárs volt, mindig jó ember volt” – írta róla egy ismerőse.
Búcsúlevelet hagyott
Arnold, a mindössze 34 éves fiatalember győri otthonából távozott ismeretlen helyre, családja kétségbeesetten kereste. A fiatalember minden előzmény nélkül ment el otthonról és telefonját otthagyta, hogy ne érhessék el. Egy fura búcsúlevelet azonban hagyott maga után, amiből a család arra következtetett, hogy mentálisan történt valami baja. „Tegnap éjjel is itt ültem, és vártam, hogy jöjjön” – mondta édesanyja a Ripostnak egy nappal fia eltűnése után. Hiába várta, Arnold többé nem ment haza, már csak halálhírét közölték.
Hetek óta keresik Máriát
Már egy hónapja nyomott veszett egy 49 éves inárcsi édesanyának, akit lázas erőkkel keresnek az interneten is. Bozsik Mária reggel a szokásos módon elindult a buszmegálló felé, hogy hogy Budapestre utazzon a munkahelyére. A buszra azonban már nem szállt fel, nyoma veszett. Azóta kiderült, hogy volt párja, kisebbik lányának az édesapja nemrég szabadult a börtönből, ahol Mária bántalmazása miatt ült. A férfi azt állítja, semmi köze a nő eltűnéséhez.
A Pest megyei rendőrök az elmúlt hetekben rengeteg embert kikérdeztek, feltérképezték a nő szokásait, és terepkutatásokat is tartottak, ezek egyelőre azonban nem vezettek nyomra.






