INSIDER

Szerző Ripost

1 éve

Színes virágkocsik, fergeteges hangulat a debreceni virágkarneválon - Videó

Több tízezren nézték végig az idei debreceni virágkarnevált szombaton.

A karneváli menetben tizenhárom színes virágkocsi vonult végig a belvárosból a Nagyerdőbe, köztük különböző művészeti csoportok 1200 táncosa és zenésze teremtett fergeteges hangulatot. A hagyományoknak megfelelően a felvonulás előtt a város főterén felvonták a nemzeti lobogót, a Református Nagytemplom előtt pedig megáldották az újbúzából kisütött kenyeret.

A menetet ezúttal is a magyar államiság jelképeit, a Szent Koronát, az országalmát és a jogart megformáló virágkompozíció nyitotta meg, amit a Debrecen és Nagyvárad testvérvárosi kapcsolatait megjelenítő virágkocsi követett.

Magyarország ad otthont jövőre a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozott be a karneválon a Nemzeti Színház "Színház az egész világ..." elnevezésű virágkocsija. A Magyar Honvédség és a debreceni 5. számú Bocskai lövészdandár A béke őrzői című virágkocsiján virágokból formált állatok - gidrán, hiúz, leopárd - szimbolizálták a honvédség róluk elnevezett modern járműveit.

A Teva gyógyszergyár kocsija a "legyünk ökofrankók" elnevezésű programjukra utalt, a Schaeffler Magyarország virágkocsija a "holnap mobilitását" idézte, a Metal-Sheet Kft. kocsija pedig egy kevésbé közismert, védett állatcsoportra, "a bogarak rendjére irányította a figyelmet".

A Fórum debreceni bevásárlóközpont kompozíciója a vásárlás örömét jelenítette meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kocsija a zöld jövőről szólt, a Richter gyógyszergyár virághajója pedig "az innováció tengerén evezett".

A virágkocsik sorában haladt a debreceni nemzetközi repülőtér és a Wizz Air légitársaság közös kocsija, amely a 10 éves Debrecen-London repülőjáratot köszöntötte, a Magyar Posta Petőfi János vitézét megjelenítő kocsija a tiszta értékekre hívta fel a figyelmet, míg a helyi A.K.S.D. városgazdálkodási cég virágkocsija a környezettudatos gondolkodásra ösztönözte a nézőket.

A kompozíciók elkészítéséhez több millió élő- és szárazvirágot használtak fel, a közönség a karnevál honlapján szavazhat az általa legszebbnek, legérdekesebbnek, leglátványosabbnak ítélt virágkocsira, amelyet közelről is megtekinthetnek az érdeklődők szombat délután, a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén.

A virágkarneválra egyébként szinte egész Debrecen virágba borult: péntek este a negyedik alkalommal megtartott Night Ride elnevezésű programon ezrek bringáztak virágokkal feldíszített kerékpárokkal Debrecenben. A közterületeket, a villamosmegállókat mindenütt virágok díszítik, a Csapó utcán pedig az első nemzetközi virágkötészeti kupán készült alkotások láthatók.

Az idei virágkarneválra számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek táncosok, művészeti csoportok. Az idén is nagy sikere volt az olasz zászlóforgatóknak, akik a többi formációval együtt a város számos pontján bemutatták produkciójukat.

A legkisebbeket a nagyerdei vidámpark várja szombaton és vasárnap a Galiba gyermekfesztivál programjaira, a nagyobbak pedig a Békás-tó partján kapcsolódhatnak ki a karneváli sörkertben - jelezték a szervezők az MTI-nek.

Este a Nagytemplom előtt felállított színpadon több ezer néző előtt mutatják be az István, a király című rockopera koncertváltozatát, majd nagyszabású utcabállal zárul a karneváli programsorozat Debrecenben.

Íme a 2022-es debreceni virágkarnevál felvonuló kocsijai: 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az amerikai sportvilág egyik legnagyobb legendája

origo.hu

Kerülik egymást a Kőgazdag fiatalok szereplői

life.hu

Hátborzongató dolgokat tesznek a holttestek: igazságügyi orvosszakértő vallott tapasztalatairól

vg.hu

Kiadták a legújabb üzemanyagárakat: szerdától a benzin és a dízel is változik – van, akinek olcsóbb, van, akinek drágább lesz tankolni

metropol.hu

Örömhír a családoknak: ez a hétfő más lesz, mint a többi

mandiner.hu

Indul a hét: hitlerezett egyet a Die Presse Orbán beszédének apropóján

origo.hu

Óriási magyar siker! Karikó Katalin Nobel-díjat nyert!

travelo.hu

Alkoholmentes kocsmát nyitottak Angliában

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Óriási magyar siker: Karikó Katalin kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat

INSIDER

József nádor ükunokája: "Dolgozunk Mindszenty boldoggá avatásáért"

INSIDER

Ezt ki kell próbálnod! Így spórolhatsz még többet az online árfigyelő segítségével

INSIDER

A baloldal ellenezte a Városliget újjáéledését, ma milliók látogatják és zöldebb, mint valaha - videó

INSIDER

Már nem ez az első „Nobel-díja” Karikó Katalinnak

INSIDER

Orbán Viktor üzent Karikó Katalinnak: magyar nő a világ tetején

INSIDER

Zokogva beszélt fia haláláról az anya: barátja vitte a halálba Sátoraljaújhelynél

INSIDER

A Dunába zuhant egy fiatal nő a Petőfi hídnál