RETRO RÁDIÓ

Ma érkezik a pluszpénz a nyugdíjasokhoz – Videón: ki, mire költi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 12. 04:40

Júliusban mintegy 2,5 millió nyugdíjas kap pluszpénzt.

Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok. Akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én, megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is. Azaz kedden több mint másfélmillióan jutnak a járandóságukhoz – derült ki a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkárának szavaiból.

Fotó: Mohai Balázs

„A bankszámlára két utalás érkezik, az első a júliusi, 3,9 százalékkal emelt nyugdíj, míg a második a január-júniusi hathavi időszakra visszamenőlegesen járó emelés összegét és a 13. havi nyugdíj különbözetét foglalja magában, egy összegben” – ismertette Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a júliusban érkező pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak.
A nyugdíjasok több mint 60 százalékának átutalással érkezik júliusban a pénz – mondta Tállai András. Hozzátette, mintegy 900 ezer nyugdíjas és más ellátásban részesülő választott postai kézbesítést, akiknek a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat vagy ellátást és a visszamenőlegesen járó korrekciót. Míg a bankszámlára július 12-én érkezik a nyugdíj és az azzal együtt érkező nyugdíjkiegészítés összege, addig a postai kézbesítés július 29-ig tart.
Aki postai úton kapja a nyugdíját, de át szeretne térni a bankszámlára utalásra, annak egyszerű dolga van: személyesen, írásban vagy legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül kérheti azt. Utóbbihoz mindössze „a címváltozás, számlaszám változás, utalási mód változásának bejelentése” elnevezésű űrlapot kell kitölteni.

TÁLLAI András
Fotó: Koszticsák Szilárd

Az államtitkár megjegyezte, hogy az évközi nyugdíjemelés összességében 184 milliárd forintot jelent csaknem 2,5 millió nyugdíjas számára. Emlékeztetett, hogy az év elején 5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ha ennél nagyobb a pénzromlás, akkor a törvény előírása szerint az államnak novemberben januárra visszamenőleg, egy összegben kell kifizetnie a nyugdíjasoknak a kiegészítést – magyarázta. A koronavírus-járvány, majd az azt követő ukrajnai háború, illetve a háborús infláció új viszonyokat teremtett – emelte ki Tállai András, hozzátéve, ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. „Ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép az állam, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak” – mondta.
A Metropol megkérdezte, ki, mire költi a nyugdíjemelést. Íme a válaszok: 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.