0°C
1°C

Antónia, Antal névnapja

RETRO RÁDIÓ

Rejtélyes kór kínozza Katalint: álmában sem tudja lehunyni a szemét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 16. 15:40
Frissítve2022. 07. 16. 16:25

A fiatal lány ugyanattól a betegségtől szenved, mint Justin Bieber.

Még alvás közben sem tudta lecsukni a szemét Katalin, a fiatal lány, akinek ugyanattól a betegségtől bénult le a fél arca, mint nemrég Justin Biebernek.

Betegségével szembesülni igazi rémálom volt a számára. A szindróma teljesen váratlanul csapott le rá, ami egy hétköznapi fülfájással kezdődött. Két nap múlva pedig már zsibbadt az arca. Majd a szája, az orra és a szeme heteken át teljesen mozdulatlan volt az úgynevezett Ramsay-Hunt szindrómától.

Fotó: Tények

„A szemem az nem pislogott. A grimaszok csak az arcom felén voltak meg. A szám is folyt lefele, tehát a fél arcizmom nem működött” – árulta el Katalin a Tényeknek.

A bénulást egyébként észre sem vette, hanem párja közölte vele, hogy nagyon furcsán mosolyog… Másnap a háziorvosához fordult segítségért, aki beutalta a neurológiára. Azonban nagyon megijedt, amikor közölték vele az orvosok, hogy van, aki ebből nem gyógyul fel vagy csak részlegesen.

„Az első pár estén lekötöttem a szemem, hogy csukva maradjon az alváshoz” - mondta Katalin, aki hosszú ideig aludni sem tudott betegsége miatt. 

Katalin arca körülbelül egy hónap múlva teljesen helyrejött és szerencsére semmilyen maradandó károsodása nem lett. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.