Létrehozva: 2022.07.10.
Módosítva: 2022.07.18.

A baloldal vezető elemzője az emberekkel fizettetné meg a háború árát

Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója az ukrajnai háború folytatása mellett állt ki egy konferencián, ahol az európai emberek megélhetésének védelmével szemben a szankciók kiterjesztését és a fegyverszállítmányok növelését nevezte kívánatosnak. A Soros-hálózat által támogatott kutatóintézet vezetőjének neve ismert lehet: Krekó korábban az oltásellenes kampányról a magyar ellenzék számára hasznos fegyverként beszélt.

Szerző Ómolnár Miklós

Erősen háborúpárti nézeteinek adott hangot a magyarországi baloldal egyik vezető elemzője egy minapi kerekasztal-beszélgetésen. Krekó Péter, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által támogatott Political Capital ügyvezető igazgatója egy júniusi eseményen kevesellte azt az – elsősorban fegyverszállítmányok formájában – nyújtott segítséget, amelyet az EU-országok Ukrajnának eddig küldtek. Az elemző az USA-t, valamint az Egyesült Királyságot említette követendő példaként, mivel a két ország hadieszközökkel is aktívan támogatja Ukrajnát. Krekó szerint ezen a téren az eddig küldött brüsszeli támogatás minimális, s az unió fokozottabb hozzájárulását nevezte kívánatosnak.

Krekó Péter emellett úgy vélte, hogy az embereknek kellene megfizetniük az Oroszország ellen bevezetett szankciókból adódó extra terheket – például amit az elszabaduló infláció okoz. 

Szerinte a kormányok nem lesznek képesek mindezt átvállalni. Ám az igazgató épp hogy nem az uniós állampolgárok megélhetése miatt aggódott, hanem azért sajnálkozott, mert ebben a helyzetben a lakosság egyre kevésbé érzi majd saját ügyének az ukrajnai háborút, s nyomást gyakorol majd a kormányokra, hogy ne a fegyveres konfliktusba történő beavatkozást tekintsék elsődlegesnek, hanem a belpolitikai, szociális problémákra összpontosítsanak. – Azt mondják, hogy ez nem a mi háborúnk, ez Oroszország és az Egyesült Államok háborúja. Ezek azok a hangok, amelyek majd erősödni fognak. Szerintem sokkal többet akarnak majd a belügyekkel foglalkozni, nem pedig Ukrajna támogatásával – fogalmazott.

Fotó: Facebook

Figyelemre méltó, hogy a kormányokat azért bírálta a demokrácia mibenlétéről sokszor kioktató hangnemben értekező elemző, mert azok a polgáraik védelmét tekintik a legfontosabb feladatuknak. Ugyanis a szavazók éppen a saját érdekeik képviseletét és védelmét várva adnak megbízatást egy pártnak, és ha utóbbi nem így jár el, az a választói bizalommal való legsúlyosabb visszaélésnek minősül.

Krekó Péter egyébként rendszeresen támadja Magyarországot különböző konferenciákon, s a Twitter-oldalán is több tucat, hazánkat lejárató bejegyzést tett közzé. A koronavírus-járvány alatt is, 2020 decemberében a Politico nevű brüsszeli portálnak arról beszélt, hogy az emberek oltakozási hajlandóságának aláásásából hogyan profitált volna az ellenzék, mivel szerinte a vakcinák elleni sikeres lejáratókampány esetén Orbán Viktor viselte volna a politikai következményeket.

A Political Capital ügyvezetője által most megütött militarista hangnem azért sem meglepő, mert a pénzcsapot nyitva tartó Soros György is rendre háborúpárti nézeteket hirdet. 

Az ukrajnai konfliktus kapcsán a tőzsdespekuláns az egyik kedvelt szócsövén, a Project Syndicaten márciusban közölt írásban a harmadik világháború kitörésével riogatott, s vadászgépek szállítását is sürgette Ukrajnába. Úgy vélte, hogy a MiG típusú repülők bevetése döntheti el a fegyveres konfliktust. A tőzsdespekuláns a májusi, Davosban tartott Világgazdasági Fórumon is háborúpárti nézeteinek adott hangot: ismét a harmadik világháború kitörésének lehetőségét emlegette, s a „szabad világ” megőrzésének előfeltételének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire mért vereséget. A milliárdos üzletember az ukrajnai konfliktust a nyílt és a zárt társadalmak küzdelmeként állította be.

Soros György fia minap az Európai Külkapcsolati Tanácsán tartott háborúpárti előadást. A Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezet ülésén Alexander Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak az ukrajnai háborúban, és bírálta, hogy az USA, valamint az európai országok nem segítenek katonákkal is Ukrajnának.  Szerinte Amerikának és nyugati szövetségeseinek cselekvő – vagyis katonailag aktívabb – félként kellene fellépniük a konfliktusban ahelyett, hogy a „szokásos szerelemünnepeiken” a saját kultúrájukat éltetik. 

Jelzésértékű, hogy Alexander Soros pozitívumnak nevezte, hogy Németország többé már nem pacifista.

Az OSF elnökhelyettesi tisztségét betöltő ifjabb Soros úgy vélte, hogy Nyugat-Európának és az USA-nak már rég háborúznia kellene Oroszországgal, s ha utóbbi nem rendelkezne atomarzenállal, akkor már megtörtént volna egy ahhoz hasonló katonai beavatkozás, mint amilyet a Nyugat hajtott végre az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években, a délszláv háború idején.

„Egyre több honfitársunk szeméről hullik le a hályog” – jelentette ki harciasan a Momentum vezérszónoka napirend előtt, Rétvári Bence azzal vágott vissza: „Önök voltak az új hullám, a remény, aztán beültek Gyurcsány Ferenc mellé. Nézzenek végig magukon. Gyurcsány Ferenc kiiktatta Márki-Zay Pétert, Fekete-Győr Andrást, Jakab Pétert. Ki van itt még? Csak Gyurcsány és közvetlen udvartartása”.

Brutális megszorításokról, tömeges munkahely-megszüntetésről és összeomlásról beszélt napirend előtti felszólalásában a DK-s Vadai Ágnes, azt vizionálva, hogy jön az ezerötszáz forintos kenyér, egyre több olyan család lesz, ahol ki fogják kapcsolni a gázt és az áramot, és egyre több nyugdíjas fog megfagyni a lakásában. Eközben a gyurcsányista képviselő szerint a kormány számolatlanul önti a pénzt a határon túli magyarokra. „Nemzeti érdek, hogy távozzanak” – jelentette ki Vadai. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: a baloldal összeomlásban reménykedik, bár inkább akkor volt összeomlás, amikor ők felszámolták az otthonteremtési programot és szabad utat engedtek a devizahitelezésnek. A jelenlegi kormány védi a családokat, a baloldal kritizál, követel, de ha rajtuk múlna, egyáltalán nem lenne árkorlátozás Magyarországon – szögezte le az államtitkár, hozzáfűzve, a rezsicsökkentést kezdettől támadják.


Miután Jámbor András (Párbeszéd) ugyancsak megszorításokat emlegetett, majd a tüntetők plakátjait osztogatta, Dömötör kifejtette: a baloldal úgy állítja be, mintha csak hazánk nézne szembe gazdasági nehézségekkel, noha vannak országok, ahol több mint húszszázalékos az infláció, Európában az energiaár-emelkedés negyvenszázalékos. „Zavarbaejtően furcsa, hogy az adók ügyében emelkednek szólásra” – mondta, miközben az elmúlt években számtalan esetben nyújtottak be adóemelésre javaslatot, növelték volna a személyi jövedelemadó és a társasági adó mértékét, az ingatlanadó búvópatakként jelenik meg újra és újra a baloldalon, visszahoznák az örökösödési adót, dugódíjat és karbonadót vezetnének be. „Azt javaslom, az adóemelés feketeöves mestereitől nagy óvatosságal fogadjunk javaslatokat” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a katához hasonló kedvezményes adónem a baloldali kormányok alatt nem volt, meg sem szavazták, most pedig arra hivatkoznak, hogy egy salátatörvény része volt. Ez azonban hazugság, különálló törvényként döntöttek róla. Legalább a saját támogatóiknak ne hazudjanak – hangoztatta Dömötör Csaba.

A szocialista társelnök-frakcióvezető Tóth Bertalan azt mondta, felelőtlen, önző és hazug a Fidesz politikája. Brutális adóemelésről és megélhetési válságról beszélt, úgy vélte, olyan szenvedések, nélkülözések, megszorítások lesznek, amik emberemlékezet óta nem voltak. Szerinte egyszerű a megoldás, be kell fejezni a háborút az Európai Unióval, és akkor elérhetővé válnak a források. Azt követelte, a kormány vonja vissza a kata változtatását, és ne nyúljon hozzá a rezsicsökkentéshez. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára – emlékeztetve az őszödi beszédre – közölte: a baloldal politikája épül hazugságra. „Nem támogatták a katát, most krokodilkönnyeket hullatnak érte”, de már „a saját szavazóik sem bírják a szövegüket, a hétvégi választásokon ismét begyűjtöttek pár piros lapot. Nem sokat, csak ahány helyen elindultak. Nézzenek szembe a szavazók véleményével” – ajánlotta Fürjes.

Rétvári: Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak

Rétvári: Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak

Fotó: Purger Tamás


Tóth Endre (Momentum) úgy vélekedett, a kormánypártoknak tizenkét éve nincs saját programjuk, csak az ellenzéket démonizálják. A fejtegetésben szó esett lopásról, banánköztársaságról, Soros Györgyről, majd arról is, szerinte a kormánynak valójában az a célja, hogy ne kelljen érdemi pedagógus-béremelést adni. „De egyre több honfitársunk szeméről hullik le a hályog” – tette hozzá végezetül a momentumos képviselő. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára azzal replikázott: „Önök voltak az új hullám, a remény, aztán beültek Gyurcsány Ferenc mellé. Nézzenek végig magukon. Gyurcsány Ferenc kiiktatta Márki-Zay Pétert, Fekete-Győr Andrást, Jakab Pétert. Ki van itt még? Csak Gyurcsány és közvetlen udvartartása” – összegzett Rétvári. Szerinte a baloldal a külföldnek való megfelelési kényszerben szenved, brüsszeli érdekeket védenek, fúrják a hazánknak járó forrásokat, pedig a kormány abból emelné a pedagógusbéreket. „Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak” – magyarázta az államtitkár. Kitért arra is, hogy a nemzetközi tanulmányi versenyeken a magyar diákok az első helyeken vannak, a nemzetközi méréseken is az uniós szinten, sőt az élmezőnyben.


A jobbikos Z. Kárpát Dániel káoszkormányzásról beszélt, Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára válaszában közölte: „A kormány védi a családokat, önöktől is. Ezt tudják az emberek, önök minden választást elvesztenek, a Jobbik törpepárttá vált”. Az államtitkár felidézte, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje a kampányban azt mondta, igenis érezni kell az energiaár emelkedését. A Jobbik elveszítette a pártelnökét, frakcióvezetőjét és azt a hölgyet is, aki olyan fontos volt a párt számára, de ez nem teszi meg nem történtté, hogy a rezsicsökkentés ellen voltak – szögezte le Menczer.

 

Szerző Ómolnár Miklós

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin