RETRO RÁDIÓ

A magyar baloldal és nyugat-európai szövetségeseik azon dolgoznak, hogy ne lehessen egészségügyi és pedagógus-béremelés

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 10. 09:36
Frissítve2022. 07. 18. 21:12

A helyreállítási alapról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben - mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 Gulyás Gergely közölte: a bizottságnak elküldött válaszban mind a négy olyan területen, ahol a testület előrelépést várt, elfogadták a bizottság álláspontját. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vagy sem az Európai Bizottság felvetésével - mondta a miniszter, kiemelve: ezeknek a kérdéseknek a jelentősége lényegesen kisebb mint annak, hogy Magyarország végre megkapja azokat a pénzeket, amelyek az uniós szabályok szerint nekünk járnak.
    "Miután minden olyan kérdésben, ahol eddig viták voltak, a bizottság álláspontját elfogadtuk, ezért úgy gondoljuk, hogy a technikai lezárása van csak hátra a megegyezésnek és utána a megállapodás aláírható" - fogalmazott Gulyás Gergely.
    Azt mondta, az ügyben szakmai egyeztetés és politikai vita van. Az utóbbit az okozza, hogy Magyarországon a baloldal és nyugat-európai szövetségesei nem szeretnének semmiféleképpen megegyezést. Nem támogatják, sőt tesznek is azért, hogy a magyar pedagógusok ne kaphassanak béremelést, hiszen uniós pénzek között található az a forrás is, amely pedagógusbérekre lenne fordítható. Továbbá az egészségügyi béremelés fedezete is a helyreállítási alap költségvetésében van - tette hozzá.
    Gulyás Gergely megjegyezte, ezt felelőtlen magatartásnak tartják, és azt kérik, hogy "azok a baloldali európai parlamenti képviselők, akik havi ötmillió forintot keresnek, ne azon dolgozzanak, hogy a pedagógusok és az orvosok ne kereshessenek többet Magyarországon".

Fotó: Illyés Tibor


    A globális minimumadó és az ezzel kapcsolatos Magyarországra vonatkozó európai parlamenti (EP) állásfoglalásról Gulyás Gergely közölte: a minimumadónak és a helyreállítási alapnak semmi köze egymáshoz, az EP-határozat durván megsérti az Európai Unió alapszerződéseit, hiszen a lojális együttműködés elve éppen azt jelenti, hogy különböző kérdéseket nem lehet összekapcsolni.
    A magyar álláspont szerint a globális minimumadó a jelenlegi formájában az Egyesült Államoknak jó, de Európának rossz, és a közép-európai régiónak a legrosszabb.
    A megállapodás elfogadásával azt az adóelőnyt, amelyet a Magyarországon fizetendő alacsonyabb adók jelentenek nekünk a nemzetközi befektetéseknél és az ide irányuló beruházásoknál, elveszítenénk - fejtette ki a miniszter.
    Gulyás Gergely azt mondta, a globális minimumadó eredeti célja, hogy a nagy techcégeket megadóztassák, pillanatnyilag nem része az egyezménynek.
    "Tehát valójában itt Magyarország Európa érdekeit képviseli" - tette hozzá.
    Annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást, azt mondta, ez nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el a globális minimumadót.
    "Az Egyesült Államok elég nagy hatalom ahhoz, hogy ne ilyen kisstílű nyomásgyakorlást alkalmazzon" - fogalmazott Gulyás Gergely, aki elmondta, a 1979-es, most felmondandó megállapodás helyére lépő egyezményt már 2010-ben Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter aláírta amerikai kollégájával, de az amerikai törvényhozás még nem fogadta el.
    A miniszter azt mondta: a 2010-es megállapodás minden problémát orvosolna, de az amerikai kormány nyomásgyakorlásra kívánja használni ezt az ügyet.
    A most felmondandó egyezmény 2024 januárjáig hatályban marad, tehát az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy a következő másfél évben fogadjuk el a globális minimumadót, és akkor ők valószínűleg készek lennének ratifikálni a 2010-es megállapodást - mutatott rá Gulyás Gergely, aki megismételte: "elég kisstílű lépés ez egy nagyhatalomtól".
    A forintárfolyam hullámzására vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: "hektikus, nehéz világgazdasági helyzet van, amely az ukrajnai háború miatt állt elő, és a háború következményeként az erre adott éles európai reakciók erősítették fel".
    Miután a gazdasági helyzet a világban lényegesen nehezebb mint az elmúlt évtizedekben bármikor, "az infláció a mögöttünk hagyott három-négy évtizedben nem látott méreteket ér el mind az Egyesült Államokban, mind Európában, ez a magyar forintot is próbára teszi" - mondta, majd hozzátette: az euró sem volt hasonlóan gyenge a dollárhoz viszonyítva az elmúlt húsz évben, mint amilyen most.
    Gulyás Gergely azt mondta: egy olyan világgazdasági folyamat áll emögött, amely azon alapul, hogy a nyersanyagok és az energiahordozók megléte bizonytalanná vált, ezért a gazdaság egészének működésére is.
    A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a helyzet, amennyire lehet, normalizálódjon. A költségvetés stabil és kiegyensúlyozott, a hiány csökkenő, a magyar reálgazdaság jó állapotban van, az idei növekedésünk 5 százalék körül lesz, akár fölötte is lehet - mutatott rá.
    A határvadász egységek felállításáról szólva Gulyás Gergely azt közölte, hogy a toborzás még a hónapban elindul.
    A jelenlegi helyzet nem tűr halasztást: a 2015-ben tapasztaltnál is nagyobb migrációs nyomásra kell felkészülni, mivel az ukrán gabonaexport hiánya a legnagyobb bajt éppen azokban az országokban okozza, ahonnan az illegális bevándorlók Európába indulhatnak- hangsúlyozta a miniszter.

Brutális megszorításokról, tömeges munkahely-megszüntetésről és összeomlásról beszélt a Parlamentben napirend előtti felszólalásában a DK-s Vadai Ágnes, azt vizionálva, hogy jön az ezerötszáz forintos kenyér, egyre több olyan család lesz, ahol ki fogják kapcsolni a gázt és az áramot, és egyre több nyugdíjas fog megfagyni a lakásában. Eközben a gyurcsányista képviselő szerint a kormány számolatlanul önti a pénzt a határon túli magyarokra. „Nemzeti érdek, hogy távozzanak” – jelentette ki Vadai. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: a baloldal összeomlásban reménykedik, bár inkább akkor volt összeomlás, amikor ők felszámolták az otthonteremtési programot és szabad utat engedtek a devizahitelezésnek. A jelenlegi kormány védi a családokat, a baloldal kritizál, követel, de ha rajtuk múlna, egyáltalán nem lenne árkorlátozás Magyarországon – szögezte le az államtitkár, hozzáfűzve, a rezsicsökkentést kezdettől támadják.


Miután Jámbor András (Párbeszéd) ugyancsak megszorításokat emlegetett, majd a tüntetők plakátjait osztogatta, Dömötör kifejtette: a baloldal úgy állítja be, mintha csak hazánk nézne szembe gazdasági nehézségekkel, noha vannak országok, ahol több mint húszszázalékos az infláció, Európában az energiaár-emelkedés negyvenszázalékos. „Zavarbaejtően furcsa, hogy az adók ügyében emelkednek szólásra” – mondta, miközben az elmúlt években számtalan esetben nyújtottak be adóemelésre javaslatot, növelték volna a személyi jövedelemadó és a társasági adó mértékét, az ingatlanadó búvópatakként jelenik meg újra és újra a baloldalon, visszahoznák az örökösödési adót, dugódíjat és karbonadót vezetnének be. „Azt javaslom, az adóemelés feketeöves mestereitől nagy óvatosságal fogadjunk javaslatokat” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a katához hasonló kedvezményes adónem a baloldali kormányok alatt nem volt, meg sem szavazták, most pedig arra hivatkoznak, hogy egy salátatörvény része volt. Ez azonban hazugság, különálló törvényként döntöttek róla. Legalább a saját támogatóiknak ne hazudjanak – hangoztatta Dömötör Csaba.

A szocialista társelnök-frakcióvezető Tóth Bertalan azt mondta, felelőtlen, önző és hazug a Fidesz politikája. Brutális adóemelésről és megélhetési válságról beszélt, úgy vélte, olyan szenvedések, nélkülözések, megszorítások lesznek, amik emberemlékezet óta nem voltak. Szerinte egyszerű a megoldás, be kell fejezni a háborút az Európai Unióval, és akkor elérhetővé válnak a források. Azt követelte, a kormány vonja vissza a kata változtatását, és ne nyúljon hozzá a rezsicsökkentéshez. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára – emlékeztetve az őszödi beszédre – közölte: a baloldal politikája épül hazugságra. „Nem támogatták a katát, most krokodilkönnyeket hullatnak érte”, de már „a saját szavazóik sem bírják a szövegüket, a hétvégi választásokon ismét begyűjtöttek pár piros lapot. Nem sokat, csak ahány helyen elindultak. Nézzenek szembe a szavazók véleményével” – ajánlotta Fürjes.

Rétvári: Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak

Rétvári: Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak

Fotó: Purger Tamás


Tóth Endre (Momentum) úgy vélekedett, a kormánypártoknak tizenkét éve nincs saját programjuk, csak az ellenzéket démonizálják. A fejtegetésben szó esett lopásról, banánköztársaságról, Soros Györgyről, majd arról is, szerinte a kormánynak valójában az a célja, hogy ne kelljen érdemi pedagógus-béremelést adni. „De egyre több honfitársunk szeméről hullik le a hályog” – tette hozzá végezetül a momentumos képviselő. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára azzal replikázott: „Önök voltak az új hullám, a remény, aztán beültek Gyurcsány Ferenc mellé. Nézzenek végig magukon. Gyurcsány Ferenc kiiktatta Márki-Zay Pétert, Fekete-Győr Andrást, Jakab Pétert. Ki van itt még? Csak Gyurcsány és közvetlen udvartartása” – összegzett Rétvári. Szerinte a baloldal a külföldnek való megfelelési kényszerben szenved, brüsszeli érdekeket védenek, fúrják a hazánknak járó forrásokat, pedig a kormány abból emelné a pedagógusbéreket. „Azt gondolják, az inkább igaz, amit külföldön mondanak, mint amit itt. Ezért van az, hogy Brüsszelben megveregetik a vállukat, az időközi választásokon viszont kikapnak” – magyarázta az államtitkár. Kitért arra is, hogy a nemzetközi tanulmányi versenyeken a magyar diákok az első helyeken vannak, a nemzetközi méréseken is az uniós szinten, sőt az élmezőnyben.


A jobbikos Z. Kárpát Dániel káoszkormányzásról beszélt, Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára válaszában közölte: „A kormány védi a családokat, önöktől is. Ezt tudják az emberek, önök minden választást elvesztenek, a Jobbik törpepárttá vált”. Az államtitkár felidézte, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje a kampányban azt mondta, igenis érezni kell az energiaár emelkedését. A Jobbik elveszítette a pártelnökét, frakcióvezetőjét és azt a hölgyet is, aki olyan fontos volt a párt számára, de ez nem teszi meg nem történtté, hogy a rezsicsökkentés ellen voltak – szögezte le Menczer.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.