Létrehozva: 2022.06.30.

Nem hiszed el, melyik a legértékesebb kép a budapesti Matisse-kiállításon

Bombatámadással is fenyegették a Szépművészeti Múzeumot.

Szerző Ripost

Az eredetileg jogász végzettségű Henri Matisse nem volt olyan csodagyerek, mint Picasso, csak a húszas éveiben döbbent rá, hogy inkább a művészet az ő pályája. Ugyanakkor azt is érzékelte, hogy nem úgy fest, mint a többiek, emiatt olyan érzése volt, mint aki egy ismeretlen országba érkezett, amelynek nem beszéli a nyelvét – mosolygott ránk a budapesti Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás francia kurátora, aki természetesen a magyarral van így, úgyhogy franciául mesélt a kiállított művekről.

Aurélie Verdier a Fényűzés I. című festmény előtt (Fotó: Ripost)

A párizsi Pompidou Központból több mint 130 alkotást hoztunk ide, amiknek az összértéke meghaladja az egymilliárd eurót, de a Fényűzés I. címet viselő mű alighanem egymaga drágább, mint a többi együttvéve. Ezt azért lehet tudni, mert a legtöbb festményt a művész családja adományozta nekünk, de ezt történetesen a francia Modern Művészetek Múzeuma vásárolta meg a gyűjteményébe magától Matisse-től

– mondta el a Ripost-nak Aurélie Verdier

Matisse utolsó alkotói időszakában készült művei (Fotó: Ripost)

A képek hatalmas értéke miatt szinte megdöbbentő, hogy egészen közel mehetünk hozzájuk. A biztonságukról csak a meglehetősen hűvösre belőtt hőmérséklet és az 50 százalékos páratartalom hivatott gondoskodni, no meg persze a 0/24 órás fegyveres őrizet. Utóbbit az is indokolja, hogy a Szépművészeti Múzeum az utóbbi időben több bombafenyegetést is kapott, emiatt a látogatók is tüzetes ellenőrzésen kénytelenek átmenni. 

Figyelmeztető tábla a Szépművészetiben (Fotó: Ripost)

Aki sikerrel veszi a kezdeti akadályokat, az láthatja A gondolatok színét, ez ugyanis a Matisse-kiállítás címe. Barátja, Louis Aragon szerint az volt a művész vágya, hogy a fejében megszülető érzéseket színekkel fejezze ki. Képeit a valós látványtól elvonatkoztatott élénk színekre építette, és úgy gondolta, hogy ezzel az egész festészetet új alapokra helyezte. „Nagyképűség? Meglehet. De miért is ne?” – nyilatkozta álszerénység nélkül karrierje csúcsán. 

Novák Katalin a megnyitón zenélő Koós-Hutás Áron & Horváth Márk Duóval (Fotó: Wolf Géza)

A francia művészet nagy kedvelője vagyok, de Henri Matisse megértéséhez néhány évtizednyi élettapasztalatra szükségem volt. Most, a negyvenes éveim közepén jött el az az idő, hogy már nemcsak élvezni, de értékelni is tudom a művészetét

– vallotta be a kiállítást megnyitó Novák Katalin. A köztársasági elnök arra is emlékeztetett, hogy Matisse két világháborút is megélt, de sosem tette le az ecsetet, mert tudta, hogy a művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van. 

A Marguerite Matisse gyűjteményéből származó fénykép a festőt alkotás közben ábrázolja (Fotó: Ripost)

És persze azért sem hagyta abba, mert folyamatosan voltak múzsái. Egyikük, Henriette Darricarrėre éppen száz éve ült modellt neki, amikor ez a fotó készült. Matisse tizenkilenc éves korában fedezte fel a gyönyörű balerinát, aki olyan hosszú ideig volt mellette, hogy azalatt maga is elsajátította a festés művészetét. Henri és Henriette viszonya annyira gyümölcsöző volt, hogy 1924-ben a nő néhány saját munkáját is benyújtotta az éves párizsi seregszemlére, ahol egyik képét azonnal megvásárolták. 

Nehéz a választás a múzeumshopban (Fotó: Ripost)

A mester és tanítványa életművéből persze csak az előzőé bizonyult maradandónak, olyannyira, hogy alkotásai a művészeti aukciókon tízmillió dollárokért cserélnek gazdát. Ha nincs ennyi pénzed, de szereted Matisse műveit, zarándokolj el a Szépművészeti Múzeumba, ahol október 16-ig megnézheted őket testközelből, vagy akár haza is viheted számtalan képes album vagy reprodukció formájában a múzeumshopból. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán