RETRO RÁDIÓ

Csúnyán átverték a lakókat a lomisok Magyarországon

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 17. 22:40

Pénzt ígértek, de kámforrá váltak.

A három férfi vidéki portákon kopogtatott be, hogy fémhulladékot venne, de mindenhonnan csak a vasakkal, ám fizetség nélkül távoztak. Azzal verték át az eladókat, hogy több körben szállítják el a fölös holmikat, és majd a következő alkalommal rendezik a tartozásukat, ám ez az alkalom sosem jött el, nem is állt szándékukban visszatérni.

Fotó: Pixabay

A Bács-Kiskun megyei Páhiban tavaly februárban egy 81 éves asszonynak ígértek 50 ezer forintot az udvarán álló fém tűzhelyért, kályháért és vasszekrényekért úgy, hogy utóbbiakért később mennek el, de a tulajdonos azóta se látta őket. Fél óra múlva már a szomszédos Izsákon járt a társaság, ahol egy férfival mosógép és kályha eladásról egyeztek meg. Azokat a házigazda kézikocsijára pakolták fel, majd azzal együtt felpakolták a teherautójukra. Szemrebbenés nélkül azt állították, hogy a kölcsönadott taligát visszatolták a hátsó udvarba, és mialatt a tulaj annak keresésére indult, a banda kereket oldott.

Bár a károsultak nem hallottak többé a három férfi felől, a rendőrség megtalálta őket, a Kiskőrösi Járási Ügyészség pedig most üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat ellenük. Mivel egyikük büntetett előéletű, vele szemben felfüggesztett fogház, míg két társával szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozták. Ügyükben a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.