RETRO RÁDIÓ

Az SMA-s Levi anyukája: Ezt átélni valami hihetetlen

Az SMA-s Levi anyukája: Ezt átélni valami hihetetlen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 08. 19:40

A kisfiú minden nappal egyre ügyesebb.

Az SMA-val küzdő Levit egy ország ismerte meg akkor, amikor Zente után neki is gyűjtés indult a méregdrága Zolgensmára, amit meg is kapott. Az életmentő kezelés óta ő is szépen fejlődik: már állni is tud egy speciális asztalka segítségével, édesanyja pedig szeretettel és csodálattal a szemében figyeli, ahogy nap mint nap egyre ügyesebb a gyermeke.

Fotó: Facebook

Az anyuka legfrissebb bejegyzésében arról ír, hogy az állandó fejlesztések mellett otthonra is igyekeznek mindent beszerezni, amit szakemberek nélkül is tudnak használni. Ilyen a bordásfal is, amit az otthoni gyakorláshoz kapott Levi. 

Ügyesen és lelkesen áll, gyakorol

– fogalmaz az édesanya, majd folytatja:

Néha a modern kor hozta motivációs eszközöket is bevetünk itthon, amivel játék a gyakorlás. Most például a térdelés volt a sikerélmény. Szinte minden napra tartogat valami újdonságot, apróságot, ami tegnap még nem ment és ma már meg tudja csinálni. A Zolgensma és a fejlesztések napról napra fejtik ki hatásukat, ezt átélni valami hihetetlen.

Zente már sétál – Zente, aki először kapta meg a kezelést, már önállóan lépeget, nincs légzészavara, nem igényel gépi légzéstámogatást, nyelészavar sem lépett fel nála, és a mozgásában, illetve az értelmi képességeiben is sokat fejlődött. Zente útját azóta is figyelemmel követi az ország, hogy összegyűlt neki a pénz a 700 millió forintos gyógyszerre és elsőként megkapta a Bethesdában a Zolgensmát 2019. október 29-én.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.