RETRO RÁDIÓ

A Ripost kiderítette: itt láttak medvét legutóbb

A Ripost kiderítette: itt láttak medvét legutóbb
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 12. 12:20

Ismét látták a medvét, most Nógrád megyében kószál.

Medvét láttak a Nógrád megyei Vanyarcnál – tudta meg a Ripost. Lapunk úgy értesült, hogy a helyiek közül már volt, aki látta az állatot, ezért megkerestük a község alpolgármesterét, aki megerősítette ezt a hírt.

„Állampolgári bejelentés alapján tettük ki a hírt, hogy valaki látta itt a falu határától nem messze átmenni az úton a medvét. Mire lefotózták volna, hogy nyoma legyen, a medve beszaladt az erdős részbe” – kezdte a Ripostnak Szabó Sándor alpolgármester. „Jelenleg ennyi információnk van róla, illetve azt tudni, hogy 120-150 marmagasságú medve, tehát nem egy kisbocs. Már többször kaptunk információt, hogy látni vélték a falu határán, csak korábban a másik oldalon, tehát ha ez ugyanaz, akkor körbemozogta a falut.”

Mint mondja, értesíteni kellett egy ménes tulaját is, mert bár elzárva tartja a legelőt, de fontos, hogy tudjon róla, mert azon a környéken látták a medvét. Nemcsak a lovak miatt, de a család miatt is fontos tudniuk erről, hiszen kisgyermekük van.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.