Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.08.

A túlsúlyos alkoholfogyasztóknál háromszor nagyobb ennek a betegségnek a kockázata

A szakértők szerint a magasabb zsírszint felerősíti az alkohol káros hatásait.

A Sydney-i Egyetem kutatása 400 ezer, 40 és 69 év közötti angol felnőtt esetében vizsgálta, hogy 12 év alatt hány esetben fejlődött ki alkohollal összefüggő rákbetegség. Arra jutottak, hogy a magasabb zsírszint felerősíti az alkohol káros hatásait. Azoknál az elhízottaknál, akik az ajánlott mennyiségnél nem ittak többet, az alkoholt egyáltalán nem fogyasztó, vékony testalkatúakhoz képest 53%-kal nagyobb az esélye szájüregi, torok-, gége-, máj-, bél-, gyomor- és mellrák kialakulásának, míg az ajánlott mennyiségnél többet fogyasztóknál 61%-kal volt nagyobb. Ehhez képest azok a vékonyak, akik az ajánlott mennyiségnél nem ittak többet, mindössze 19%-ban voltak kitéve a rák kockázatának.

Dr. Elif Inan-Eroglu, a Sydney Egyetem kutatásának irányítója éppen ezért azt mondta, hogy a napi alkoholmennyiség ajánlásának figyelembe kell vennie az emberek testsúlyát. Jelenleg az Egyesült Királyságban heti 14 egység a maximálisan ajánlott mennyiség, ennél több fogyasztása már egészségkárosító. Ez a szám azonban mindenkire vonatkozik.

A professzor persze hozzátette, hogy a legegészségesebb és legbiztonságosabb szint az lenne, ha az emberek egyáltalán nem innának alkoholt. Az alkohol ugyanis 46 fajta rákos megbetegedést okoz.

A kutatók szerint a kombinált kockázati tényezők miatt az új ajánlások meghatározásánál rengeteg dolgot figyelembe kellene venni: például az életkort, a nemet, az étrendet, az iskolai végzettséget, a fizikai aktivitást, a dohányzást, a napi alvás időtartamát, a társadalmi és gazdasági állapotot, valamint a fennálló szív- és érrendszeri betegséget, illetve a 2-es típusú cukorbetegséget.

Érdemes azt is tudni, hogy az alkohol termékek nem mindegyikén szerepel, hogy mennyi kalóriát tartalmaz, így az azt fogyasztók gyakran azzal sincsenek tisztában, hogy mennyit hízhatnak tőle.

Az orvosi kamara kezdeményezésére  a  Magyar Elhízástudományi Társaság össztársadalmi, egységes fellépést kezdeményez az elhízás visszaszorítására

Európa országaihoz hasonlóan Magyarországon  is minden harmadik felnőtt  és minden ötödik gyermek elhízott. Hazánk  átfogó egészségügyi szűrőprogramjának adatai alapján az elmúlt évtizedben ugyan a túlsúly előfordulása nem nőtt, de a világ adataihoz hasonlóan az elhízás egyre súlyosabb fokozatai jelentkeznek. A koronavírus is rátett egy lapáttal, sokan híztak az otthonülés és a kevesebb mozgással járó, megváltozott életvitel miatt. Ugyanakkor a járvány miatt megnőtt a snack- és az alkohol-fogyasztás is. "Kérjük az egészségügyi döntéshozókat, vezessék a változtatást! A közös cél érdekében számítunk a releváns szakmai szervezetek együttműködésére" - áll a Magyar Elhízástudományi Társaság felhívásában. Nem csak az egyéneken múlik, ezért arra kérik a cégeket, hogy legyenek partnerek az egészségesebb termékek előállításában. „Csakis közös fellépéssel állíthatjuk meg az elhízás növekvő trendjét, és adhatjuk meg mindenki számára a legjobb esélyt arra, hogy boldogabb, egészségesebb és hosszabb életet éljen!" -írják.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát