RETRO RÁDIÓ

A Jobbik elnöksége leszámolhat Jakab Péterrel és bizalmasával

JAKAB Péter
WM
Szerző
WM
Létrehozva2022. 05. 27. 06:40
Frissítve2022. 05. 27. 07:38

A Jobbik elnöksége már meg is fosztotta Molnár Enikő kabinetfőnököt különleges jogköreitől - tudta meg a Mediaworks Hírcentrum.

A Mediaworks Hírcentruma úgy tudja: a Jobbik keddi elnökségi ülésén a párt egyik alelnöke kezdeményezte, hogy tekintsék át a politikai formáció működési szabályzatát, és a dokumentumban leírt pontokról egyesével döntsenek - írja a Magyar Nemzet.

A döntés értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon. Vagyis a párt vezető testülete Molnár jogköreinek megnyirbálásáról döntött. 

Lapunk forrásai szerint a 2020-ban elfogadott működési szabályzat igen jelentős jogköröket biztosított Molnár Enikő kabinetfőnöknek. A hölgy korábban azért került a sajtó fókuszába, mert rendkívül bizalmas viszonyt ápol a pártelnökkel, miközben komoly hatalomra tett szert a politikai szervezeten belül. Molnár Enikő jogköreinek megnyirbálása miatt Jakab Péter tiltakozásul meglebegtette lemondását az elnökségnek. 

Jakab Péter és Molnár Enikő (Fotó: Ripost)

Büntetés lehet

Arról jelenleg nincs információ, hogy Jakab Péternek sikerült-e valamilyen megállapodásra jutnia az elnökséggel, vagy pedig ő és Molnár is távozni kényszerülnek. A jobbikos források eltérő módon nyilatkoztak arról, hogy milyen céllal támadják a párt kabinetfőnökét. Egyes informátoraink szerint a választási vereség miatt akarják megbüntetni a Jobbikban nagy hatalommal rendelkező háttérembert és rajta keresztül Jakab Pétert. 

Vannak azonban olyan véleménnyek is, amelyek szerint a cél Jakab leváltása és a Jobbik átjátszása Márki-Zay Péternek, akinek így nem kellene új pártot alapítania.

A pártvezető szorult helyzetét nehezíti a Földi-ügy, vagyis az, hogy Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök élettársa azt állítja, hogy Földi István képviselőjelölt meg akarta erőszakolni őt egy Ököritófülpösön tartott disznótoron tavaly decemberben. Az eseményre a párt helyi tagjain kívül Jakab Péter és Molnár Enikő is hivatalos volt. A résztvevők jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd miután mindenki lerészegedett, V. Anita szerint Földi István meg akarta erőszakolni őt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.