Létrehozva: 2022.04.28.
Módosítva: 2022.04.28.

"Vége az életünknek!" - összetörtek az elgázolt Fanni szülei

Teljesen összetörtek annak a tinilánynak a szülei, akit szerdán gázolt halálra egy kamion Kiskunfélegyházán. A lány édesapja még ott lehetett az utolsó percekben a gyermekével.

Mint arról szerdán a Ripost is beszámolt: egy 14 éves tinit elgázoltak Kiskunfélegyházán, a mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A Bors munkatársa a helyszínen megtudta: Fanni szerda kora reggel felkelt, hogy a szokott módon elkészítse szendvicsét, megreggelizzen, majd biciklire üljön és elinduljon az iskolába Kiskunfélegyházán. Egy útkereszteződésbe vele együtt érkezett

 egy kamionos nem állt meg a STOP-táblánál és elgázolta a diákot. A kislány felborult és életét vesztette.

 

A szülőket a rendőrök értesítették a borzalomról

 

Minket sokan ismernek a városban, az egyenruhások is így szóltak hozzám: „Zoli, baj van!” Még most sem hiszem el, hogy mi történt. A párommal kimentünk a helyszínre, ahol még ott feküdt a fekete nejlonnal letakart gyermekünk. Képtelen lettem volna úgy eljönni, hogy nem nézem meg az arcát. Nem látszottak rajta súlyos sérülések. A mentősök azt mondták, hogy nem szenvedett. Még megfoghattam Fannika pici kezét 

– mondta a Borsnak a gyászoló édesapa, Zoltán. A lap azt is megtudta: a kislány kitűnő tanuló volt, több szabadidős versenyt is megnyert. Jövőre ment volna Mezőhegyesre lovasiskolába. Az volt az álma, hogy később gyerekeket tanít. 

Fotó: Bors

A lovas élet volt a kislány mindene

 

Zoltán és párja 18 éve reggeltől estig dolgozott, hogy a közös gyermeküknek mindent megadhassanak. A tanyájukon összesen 13 lónak adnak otthont.

A nulláról építettük fel a vállalkozásunkat, hogy Fanninak mindent megadhassunk, és hogy majd neki könnyebb felnőttkora legyen. Most úgy érezzük, vége az életünknek. Az igazat megvallva látszólag tudok higgadtan beszélni a fájdalmamról, valójában gyenge vagyok.Ma reggel tönkrement az álmunk, amit neki építettünk fel. Most is azon gondolkodom, hogyan lehet ezt egyáltalán felfogni. Tehetetlennek érzem magam, hiszen most nem létezik más lehetőségem, el kell fogadnom, hogy a szeretett kislányom nincs többé. Bár inkább én mentem volna el! – csuklott el a családapa hangja. Fanni a tragédia előtti napon is edzett, amikor kedvenc sárga lovát, a 11 éves Amandát ülte meg.

Fanni tehetséges lovas volt Fotó: Bors

- A kislányunk a lovak között szeretett a leginkább élni. Amikor hazajött az iskolából, mindennap elkészítette a házi feladatát, megtanulta az anyagot, és már sietett is az állatokhoz. A legtöbb már nálunk született – mesélte Zoltán, aki nem kíván a gázoló sorsával foglalkozni. 

A rendőrség eljárást indított a baleset ügyében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor