Létrehozva: 2022.04.28.

Újabb részletek: nem tagadta tettét a fosztogató rendőr

Beismerte a rendőr a fegyveresen elkövetett rablást.

Szerző Ripost

Banditává vált rendőr ellen voltak kénytelenek intézkedni saját bajtársai. A férfi fél éven belül kétszer is kirabolt egy pécsi bankot. 

Amúgy vélhetően értett a pénzhez, mert a rendőrség gazdasági osztályán dolgozott. A bűnöző először 2019 novemberében, majd 2020 tavaszán sétált be a takarékfiókba, ahol aztán fegyverrel kényszerítette az ott dolgozókat a kassza tartalmának átadására. A férfi a hírek szerint összesen 5.736.960 forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

Fotó: Police

Az ügyészség tegnap a férfi elfogását követően elrendelte az őrizetbevételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki 2 rendbeli rablás, hivatali visszaélés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének elkövetése miatt. Ekkor beismerte a 2020-ban elkövetett fegyveres rablást, de a másik esetet tagadta. 

Egyébként a nyomozás során az is kiderült, hogy még 2020 novemberében a férfi a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a fenti rablás miatt indult eljárás ügyiratára és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról. Ezt kihallgatásán szintén elismerte. 

A rendőr elfogását megelőzően szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített 6 darab lőszert engedély nélkül a saját birtokában tartotta. 

Az ügyészség indítványozta a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedés tárgyában holnap dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

 

 


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább