tóth gabi
Orbán Viktor a Fidesz eredményváró rendezvényén mondott beszédet.
A helyszínen az emberek a Viktor, Viktor! és a Ria, ria, ria, Hungária! szólamokat skandálják.
Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán soha nem néztünk még ki olyan jól, mint ma este. Kedves barátaim, hatalmas győzelmet arattunk. Akkora győzelmet arattunk, hogy az még a Holdról is látszik...
- kezdte beszédét a kormányfő.
A kormányfő mindenkinek megköszönte a győzelemhez vezető áldozatos munkát, beszédében külön köszöntötte a határon túli magyarokat. Mint mondta, így adtak egy esélyt, hogy továbbra is segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyaroknak azt üzente, ne féljenek, tartsanak ki, az anyaország velük van.
Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszolgáljuk a bizalmat
– fogalmazott. A kormányfő köszönetet mondott a több mint 100 ezer önkéntesnek is.
Kiemelte, hogy ez most nem az okoskodás ideje, hanem a boldogság estéje.
Annyit talán adhatunk az eszünknek is, hogy elmondjuk, hogy a ma estével a győzelem összes lehetőségét kimerítettük
– húzta alá a miniszterelnök. Orbán Viktor emlékeztetett, hogy nyertek 2010-ben, a régi választási rendszerben, 2014-ben, amikor külön indult a baloldal, 2018-ban, amikor részlegesen fogtak össze a kormánypártokat ellen és most is, amikor az ellenzék teljesen összefogott.
Hiába a taktika, a cselszövés, a végén mindig a szív győz
– vonta le a következtetéseket Orbán, kiemelve: azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak, hogy Magyarország.
A kormányfő elmondta, óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velünk szemben, ők most elmondhatják, kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak.
Úgy tűnik, hogy a magyar baloldal volt Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése. 12 éve csak viszi a pénzt!
– mutatott rá a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint ez a győzelem azért is marad majd emlékezetes talán életünk végéig, mert most kellett a legnagyobb túlerővel megküzdeni. A baloldal itthon, a nemzetközi baloldal körös körül, a brüsszeli bürokraták, a Soros-birodalom minden pénze és szervezete, a nemzetközi fősodratú média és a végén még az ukrán elnök is – sorolta, hozzátéve: ennyi ellenfelünk egyszerre még sosem volt.
De hiába a rengeteg pénz és hiába a túlerő – folytatta –, ha összefogunk, nem lehet bennünket megállítani. Emlékeztetett: a békemenet járvány utáni első nagy találkozóján október 23-án mondtuk el együtt, hogy nincs annyi pénz, amely megállíthatna bennünket, és ha mi összefogunk, akkor a legvastagabb falon is át fogunk menni.
Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, megvédtük Magyarország békéjét és biztonságát, és bár még nem ismerjük az eredményeket, de remélem, hogy megvédtük a gyerekeinket és a családjainkat is – folytatta a kormányfő.
Mint mondta, nem szabad elfelejteni, hogy a világban nem csak ellenfeleink, hanem barátaink is vannak.
Jó szívvel, jó szívvel, jó szívvel, jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is, akik velünk voltak és segítettek bennünket az elmúlt hónapokban
– fogalmazott.
A kormányfő elmondta, ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez nem csak a mi győzelmünk, ez az ő győzelmük is, mert az egész világ láthatta ma este itt Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött és azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövő.
Orbán Viktor végezetül elmondta, az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat, és mi, akik ma győztünk, azt vállaljuk, hogy számunkra mindig Magyarország lesz az első.
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
– zárta miniszterelnök.