Létrehozva: 2022.04.11.
Módosítva: 2022.04.11.

Szívszorító, horrorbalesete után innen kap segítséget Dávid

Sándor sosem tudott lábra állni, most mégis ő támogatja a fiút.

Szerző rp

Nem várt helyről érkezett segítség a mellkastól lefelé lebénult Koncsek Dávid számára. A fiatalember egy építkezésen zuhant le nyolcméteres magasságból, amitől súlyosan megsérült, az utolsó esélye pedig arra, hogy valaha lábra állhasson, ha sikerülne összegyűjtenie 40 millió forintot egy speciális kezelésre. Ebben pedig most egy sorstársa, a tolószékben élő Kecskés Sándor is támogatja - írja a Blikk

Mióta olvastam Dávid történetét, azon törtem a fejem, hogyan tudnék segíteni rajta. SMA 3-as betegként soha életemben nem tudtam lábra állni, de neki még van esélye a gyógyulásra. Pontosan tudom, milyen nehéz felnőttként gyűjteni. Nekem sikerült, rengeteg jóérzésű ismerősöm van, akik között megosztottam egy felhívást a sorstársam érdekében 

– magyarázta a Blikknek Sándor. A Sopron közelében élő férfi az egész életét a kerekesszékben tölti, és a mostani lakását is az adományozóknak köszönhetően sikerült megvásárolnia. Jól tudja, mit érez most Dávid, hiszen ő is pontosan ugyanezen ment keresztül.

Koncsek Dávid 17 évesen iskola után dolgozni járt egy építkezésre, ahol bontási munkálatokat bíztak rá, a kamasz fiúra. Ott a tetőn megcsúszott, és 8 métert zuhant. 2018-ban így életmentő műtéten esett át, 6 hónapot feküdt intenzív osztályon. Többször újra kellett éleszteni, és mind a négy végtagjára lebénult. 

"36 napot lennénk kint összesen, az operáció során a gerinccsatorna mellé ültetnének be egy stimulálót, ami irányítaná a testében elhalt részeket azáltal, hogy folyamatos jeleket küld az idegpályáknak. Ezután még két év rehabilitáció következne itthon, aztán az ígéret szerint járókerettel tudna járni. Megdöbbentem és meghatódtam, amikor megtudtam, hogy Sándor is felkarolta Dávidot, tudván, hogy egy súlyos betegségben szenved. Hihetetlen, hogy egy olyan ember segít, aki ugyanúgy segítségre szorul" – tette hozzá Koncsek Irén, Dávid nagynénje, aki 9 éves kora óta neveli a fiatalembert. 

 

Így segíthet

Aki támogatná Dávidot a célja elérésében, az alábbi számlaszámra utalva megteheti:

10101470-57144200-01005007

Budapest Bank

Fogarasi Ervinné

Közlemény: Koncsek Dávid adomány

IBAN szám: HU05101014705714420001005007 BIC: BUDAHUHBXXX Fogarasi Ervinne

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban