
Gáspár Győző szerint a Fidesz a garancia arra, hogy nem keveredünk bele a szomszédban zajló háborúba.
Gáspár Győző a Mandinernek adott egy hosszú interjút, melyben kifejtette, miért vett részt a március 15-i Békemeneten, illetve miért jelentkezett be a Fidesz-tagságra.

Miért volt fontos, hogy az első sorban sétáljon a Békemeneten?
Nem volt fontos, de valószínűleg a szervezőknek is tetszett a jelenlétem, mert ők mondták, hogy menjek az első sorban. Boldog vagyok, hogy képviselhettem Salgótarjánt, a cigányságot, a lelkünket. Hihetetlen sok pozitív élményt kaptam a Békemeneten. Ez számomra egy új közeg volt, de az embereken láttam, örülnek, hogy velük tartok. Boldogan mentem haza este.
Olyannyira boldog lett, hogy azóta a Fideszbe is kérte a felvételét.
Én mindig is Fidesz-párttag akartam lenni, mert zseniálisnak tartom, amit felépített.
Az időzítés, gondolom, nem a véletlen műve…
Persze, hogy nem, nyernünk kell április 3-án, és én mindent megteszek érte. Négy hete járom az országot, csütörtökön például call centerezni fogok, a Miskolcon és vonzáskörzetében élőket fogom felhívni telefonon, és mindenkit arra biztatok majd, hogy menjen el szavazni.
Miért érezte úgy 48 évesen, hogy közelednie kell a politikához?
Mivel korábban volt egy elég szigorú szerződésem, amelyben az szerepelt, hogy sem az istenhitemről, sem a politikai szimpátiámról nem beszélhetek, nem tettem. Ez a szerződés viszont lejárt. Ezért.
A családon belül hogyan fogadták a békemenetes sétáját?
A Gáspár-családban mindenki fideszes, tehát nem volt meglepetés, az unokatestvéreim közül viszont volt, aki megorrolt rám, mert nekik az ellenzék a szimpatikus.
Említette, hogy a cigányságot is képviselte a Békemeneten. Nekik miért fontos ez a mostani választás?
A gyerekeink biztonsága a legfontosabb. A Fidesz pedig garancia arra, hogy nem keveredünk bele a szomszédban zajló háborúba. A gyerekeink miatt is fontos, hogy vasárnap sokan elmenjenek szavazni.
A teljes interjút ITT tudod elolvasni!







