INSIDER

Szerző Ripost

4 hónapja

„A feleségemért és a kisbabánkért azóta is küzdenek” – kórházba került 3 gyermek és egy terhes kismama Gyomaendrődön

A terhes kismamát súlyos füstmérgezéssel szállították kórházba.

Szerző Ripost

Pusztító lángra kapott egy gyomaendrődi családi ház födémszerkezete: a házban négy felnőtt és három gyermek tartózkodott a szörnyű éjjelen: a 7 hónapos terhes kismama és férje, illetve a férfi nagybátyja és annak családja.

„Mindenkit súlyos füstmérgezéssel szállítottak kórházba, a feleségemhez rohammentőt kellett riasztani, ő járt a legrosszabbul, az ő élete negyed órán múlott, de nekünk is csak egy órával kellett volna tovább aludni ahhoz, hogy már ne keljünk fel” – fogalmazott közösségi oldalán írt posztjában a családfő, aki azt is elárulta: a ház megtelt szén-monoxiddal, a kivonuló tűzoltók pedig végül eloltották a padláson keletkezett izzást. A Ripost megkereste a férjet, aki így emlékszik vissza a pár nappal ezelőtti borzalmas éjszakára:

„Hajnalban a 7 hónapos terhes feleségem rosszul volt, és úgy döntött, vesz egy fürdőt. Azt hitte, a terhesség miatt kap nehezen levegőt és amiatt van hányingere. Ő járt a legrosszabbul, mert háromnegyed órát töltött a szén-monoxiddal szennyezett közegben. Szerencsére nála volt a telefonja. A hívására ébredtem, beleszóltam a készülékbe, de válaszolni már nem tudott. Egész addig nem értettem, miért hív hajnalban, amíg be nem mentem a fürdőszobába. Ott találtam, de már nem volt magánál” – emlékezett vissza a történtekre Seruga Roland. Azonnal hívták a 112-t. „Kijöttek a tűzoltók, mentők, rendőrök, tűztechnikusok. A házban élők közül mindenki kórházba került füstmérgezéssel, kivéve engem, mert én a helyszínen kaptam oxigént, és jobban lettem.Mostanra hála istennek mindenki jobban van, ám a feleségemért és a születendő kisbabánkért azóta is küzdenek, hiszen az oxigénhiány miatt idő előtt megszülhet.”

Fotó: Facebook

„Mi csak két hete lakunk itt, de a födémszerkezet izzása korábban kezdődhetett. Ez egy hagyományos nádfödém, két vakolat között van a nád, ami elkezdett izzani a mennyezetben, így észre se vettük, hiszen nem füstölt, mert be volt zárva két vakolat közé. Akkor kezdett füstölni, mikor a gerendákat is elkapta. A tűzoltók végül megbontották a vakolatot, akkor lobbant be az egész” – mesélte a férfi.

Újra kell építeni a házat

A család nemrégiben vette a házat, melybe több millió forintot már beleöltek, és semmi pénzük sem maradt, hogy újjáépítsék azt.

„Ami nem égett le, az oltás során elázott. Nem vagyunk kéregetős típusok, de nincs más választásunk, mert romokban az egész ház. Azért is fontos a dolog, mert a feleségem napok óta megfigyelés alatt áll, bármikor megszülhet, és szükségünk lesz otthonra” – mondta Roland. „Jelen felállás szerint a kár körülbelül 2,5 millió forint, a födém legalább 30 négyzetméteren károsodott, több tartógerenda és léc is a tűz áldozata lett, így a ház jelenleg lakhatatlan. Az elektromos hálózat is károsodott, a házat a villanyoszlopról is le kellett választani” – fogalmazott a férfi, aki bevallja, saját erőből nem tudják finanszírozni a helyreállítást.

Fotó: Facebook

Segítségre van szükségük

A család gyűjtésbe kezdett, hogy segítséggel a károkat helyre tudják állítani, valamint az építkezést lehetőség szerint a szülés előtt be tudják fejezni. A pénzadományok mellett szívesen fogadnak megmaradt építőanyagokat, faanyagot, esetleg kedvezményt bármilyen építészeti áruházba, de aki kétkezi munkával tud hozzájárulni, az is hatalmas segítség lehet nekik. Burkolók, kőművesek, ácsok, regisztrált villanyszerelők tudása is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy hamarosan születendő kisbabájukkal legyen hol lakniuk.

Ide kattintva tudsz segíteni!

„Hála istennek már kaptunk felajánlást, egy regisztrált villanyszerelő jön hozzánk, ő kötheti vissza az oszlopra az áramot. Ez is hatalmas segítség nekünk! Aki segítene, de nincs pénze, annak a kétkezi munkája is óriási pluszt jelentene nekünk és a születendő kicsinek is”sóhajtotta bizakodóan a családfő.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő tisztogatásba kezdett Zelenszkij

origo.hu

Újabb sztár csatlakozott a szexuális szolgáltatásokat nyúltó OnlyFanshez! Nem is akárki!

life.hu

A villamoson hagyta a táskáját a nyaralni induló nagymama: a vezető mentette meg a napot

vg.hu

A Mol mennyiségi korlátozást vezet be a benzinkutakon

life.hu

Epres Panni őszintén elmondta, nincs mindennel kibékülve magán

hirtv.hu

Nyomozás: Emberi maradványokra bukkant Berki léleklátója

origo.hu

Döbbenet, mire használnák a sisakot, amely jelez, ha viselője pornót néz

travelo.hu

Különleges éjszaka lesz ma a tihanyi apátságban

origo.hu

Gyógyszerkészítmény az emésztési zavarok ellen (x)

mindmegette.hu

3 recept GYOZA gombóccal, ami azonnal a család kedvence lesz (x)

ripost.hu

Gömbölyű popsi és cici az ágyban, lehúzzák a paplant a pucéran alvó üzletasszonyról

origo.hu

Horvátország tele van természettel…(x)

További cikkek

INSIDER

Tévhitek a fulladásról: miről ismerhetjük fel, ha valóban baj van?

INSIDER

Tovább tombol a liberális elmebaj: már Mozarttal és Beethovennel is gond van

INSIDER

A hatodik hullám és a nyár – erre készül Rusvai Miklós

INSIDER

Vissza akar térni, puccsra készül Jakab Péter: a Jobbik-szexbotrány főszereplője mögé bújik

INSIDER

Így nem unatkozik a gyerek utazás közben

INSIDER

Sokkot kaptak a netezők attól, mit tett a 90 éves sofőr

INSIDER

Ámokfutó a Megyeri hídnál: itt a döbbenetes videó a tettéről

INSIDER

Lecsukták a katonát, aki várandós nőre támadt